Griffendél klub

- Azt hiszem, az anyukánkat láttam - tettem hozzá, hogy teljes legyen a kép, majd ránéztem Jordan-re. - Akkor ne általánosságról beszéljünk. Kérdezz valamit, amit alapból nem mernél megkérdezni tőlem! Bármit.

- Sok mindent nem tudsz még rólam - továbbra sem szakítottam el a tekintetemet a kandallóról. Nem akartam a fiúra nézni. - De most ráhibáztál. Rosszat álmodtam.
Nagy levegőt vettem, ahogy az rémálom emlékképei rámtörtek.
- Éjszaka volt és tűzben volt minden. Harcoltunk valami arctalan lény ellen, de sokkal erősebb volt nálunk. Ti... mind meghaltatok. Már csak én maradtam és ő. Megbotlottam valamiben, elestem, a pálcámat elejtettem. Ő felém magasodott és mielőtt még megölt volna, megkértem az idegent, hogy fedje fel önmagát. Egy nő volt az. Épphogy egy pillantást vethettem rá, a zöld fénysugár engem is eltalált. Azóta nem tudtam visszaaludni, úgyhogy lejöttem.

- Nem. Minden a legnagyobb rendben - továbbra is mozdulatlanul meredtem a tűzbe. Olyan üresnek éreztem magam. Pontosabban nem éreztem semmit. - És veled mi van? Régen beszélgettünk így, kettesben. Mesélj valamit!

Kicsit arrébb húzodtam, hogy ő is kényelmesen elférjen.
- Mindig is szerettem a tüzet - szólaltam meg. Inkább magamhoz beszéltem, mint hozzá, éppen ezért eléggé motyogósra sikerült. - Kicsit olyan, mintha magamat látnám benne. A legtöbb ember fél tőle, pedig alapvetően nincs vele semmi gond, de ha rosszul kezeled, képes felgyújtani a házadat - aztán eszembe jutott, hogy Jordan is hallja, amit mondok. - Persze, én nem gyújtanék fel egy házat. Csak egy metafora.

- Csak úgy - vontam meg a vállamat. - Szeretnél csatlakozni hozzám?
Visszaültem a földre japánülésbe és a tekintetemet újra a tűzre függesztettem.
- Mostmár úgysem kell kimenned vízért.

Felvettem a poharamat a földről és a pálcámat a pizsamafelsőm ujjából.
- Suvickus! Aguamenti! - böktem rá a pohárra, majd odanyújtottam a fiúnak.

- És hová mész? - támaszkodtam a fotelre.

- Nem állt szándékomban megijeszteni - mondtam teljesen komoly arccal, miközben belül elégedetten kuncogtam. - Akkor mit csinálsz ilyenkor a hálókörleten kívül?

A klub, mint minden vasárnap hajnalban, most is üres volt - csak a tűz ropogása és a lángok fénye vitt egy kis életet a helyiségbe. A kandalló előtt ültem pizsamában hátamat az egyik fotelnek döltve. Egyenletesen hintáztam a lángok ritmusára.
Nem tudtam aludni. Konkrétan nem is tudom, hogy mi szállt meg, de egyszerűen képtelen voltam lehunyni a szemem, az agyam ezerrel pörgött - teljesen éberen feküdtem az ágyamban három óta, fél négykor jöttem le a klubba. Most nem tudom, hány óra van. Rémálmom volt - csupa kalamajka. Tűz volt, harcoltunk valami arctalan lény ellen, de mindhiába. A barátaim mind meghaltak. Megkértem az idegent, hogy fedje fel önmagát, mielőtt engem is megöl. Egy ismerős-ismeretlen nő volt az. Épphogy egy pillantást vethettem rá, a zöld fénysugár engem is eltalált - zilálva, verejtékezve ébredtem. Azóta sem tudtam kitörölni az arcát. Biztos vagyok benne, hogy az anyánk volt az.
A lépcső, ami a fiúhálóba vezetett, megreccsent. Abbahagytam a hintázást és a hang felé fordultam. A sötét alak nem láthatott, mert a fotel eltakart. Gondoltam, megviccelem.
- Mi rosszban sántikálsz? - álltam fel, felfedve magamat.

- Jön, de majd csak később csatlakozik hozzám - feleltem. - Na, mindenki oszoljon nyugodtan! Nekem csak ennyi volt.

- Köszönöm! - öleltem meg a fiút gyorsan, majd visszamentem a többiekhez. - Oké van valakinek bármilyen kérdése, kérése?

- Fú, becsapós kérdés - ráncoltam az orromat. - Örömet szerezhetnél vele nekem, mert fontos vagy a számomra? Légyszi, megígértük, hogy szocializálunk!

- És nem szeretnéd őket is hozni? Biztos szerettek volna elmenni világot utazni - néztem rá könyörgő kiskutyaszemekkel. - Vagy nem szeretnél esetleg később csatlakozni hozzánk?