Griffendél klub

Október

Vasárnap reggel később, mint szoktam (de még így is hamarabb, mint mindenki más a szobában) felébredtem. Előző este sokáig fennmaradtam, mert a fiúkkal eléggé sokáig társasoztunk. És utána még beszélgettünk is. Imádom az ilyen alkalmakat - még akkor is, ha ilyenkor is piszkáljuk egymást. De mindig meg van közöttunk egyfajta összhang, ami miatt sikerül egy hullámhosszon lennünk. Sokan azt mondják, hogy amiatt, mert hármasikrek vagyunk, de szerintem nincs sok köze hozzá (persze, biztos az is közbejátszik). Ha engem kérdeztek, minden testvér között meglehet ez az összhang, ha elég időt töltenek együtt. Mármint, mi mindig ott voltunk egymásnak, bárhol és bármikor megvédtük a másikat és segítettünk neki. Talán lehet, hogy a legnagyobb befolyásoló tényező az, hogy sosem volt mellettünk egy anyaszerű lény. Mindegy is. A lényeg az, hogy szeretjük és támogatjuk egymást. Nem ez a lényeg?
Miután felültem az ágyban és nyújtózkodtam egyet, észrevettem egy borítékot az éjjeliszekrényemen. Nagy, kacskaringós betűkkel ott állt a nevem rajta. Nem tudom, a többiek hogy vannak vele, de engem gyakran paranoiával tölt el, hogyha elgondolkozom azon, hogyan kerültek a szobába a borítékok. Tudom, hogy házimanók meg minden, de mindig olyan ijesztőnek tűnik nekem, hogy mászkálnak körülöttem, miközben alszom. Brr…



Wow, egy bál…! (Nem tudom, mennyire érződik, de ez annyit jelent: Wow, jaj ne mááár…) Ne értsetek félre, nem vagyok antiszoc vagy mi (könnyen ismerkedek), de a báloktól frászt kapokok az esetek többségében. Lehet, hogy a bátyáimról ragadt rám, de lehet, hogy amúgy is allergiás lennék rá, nem tudom, de a lényeg az, hogy egyszerűen nem látom az értelmét. Kényelmetlen ruhákba öltöznek, hogy aztán nehezen lépkedjenek a magassarkúkban, hogy kapjanak pár “decsinosvagy”-ot (de a legtöbben még csak komolyan sem gondolják). Hülyeség.
Mikor lementem a klubhelyiségbe, már a tesóim ott voltak és izgatottan beszélgettek valamiről.
- Jó reggelt srácok! - köszöntem nekik. - Miről van szó?
- Te is megkaptad a meghívót? - kérdezte rögtön Adam.
- Ja, láttam - emeltem fel a szóban forgó borítékot, amit lehoztam magammal. - Hát nem egy óriási…?
- …lehetőség? - fejezte be a mondatomat Chase. Be kell vallanom, én nem pont ezt a szót szerettem volna használni. - Nagyon király ötlet!
- Öhm… Király ötlet… Miért is pontosan? - nem teljesen értettem, honnan jött ez a hirtelen lelkesedés. Utáltak kiöltözni, utáltak táncolni. Mi van még egy bálban ezeken kívül? Semmi.
- Szóval, van egy lány…
- Van egy lány? - állítottam meg. Van egy lány? - És én miért nem tudtam róla?
- Én tudtam róla - szólt közbe Adam is büszkén.
- Szóval ő tudott róla? És én nem? - próbáltam úgy hangsúlyozni, hogy megértse, mennyire rosszul érintett az, hogy Adamnek mondta el és nem nekem. Mármint, tényleg. Mi ketten mindig, mindent meg tudtunk beszélni. Adammel nehezebben ment, mert általában kétszer-háromszor kellett elmagyarázni a komlikáltabb dolgokat. Eddig mindig hozzám jött az ilyenekkel.
- Ne érts félre, nem azért nem mondtam el, mert nem bízom benned - próbálta menteni a menthetőt. - Csak féltem, hogy nem fog tetszeni neked a lány és túlreagálod a helyzetet.
- Túlreagálom? TÚLREAGÁLOM?! - oké, lehet, hogy ezt most egy kicsit túlreagáltam. - Nem hiszem el, hogy egyszerűen kihagytál ebből az egészből. És hogy most kell megtudnom. És így. És honnan veszed, hogy nem tetszene nekem? Tudod, hogy támogatlak mindenben!
- Ne már, Bree, kérlek! - nézett a plafonra Chase. - Tudom, hiba volt, hogy nem mondtam el. De féltem. És félek. Attól, hogy valami miatt nem szereted meg a lányt. Mert fontos vagy nekem és a véleményed is. Képes vagyok feladni valakit miattad. Miattatok. De nem szerettem volna feladni még.
Szóra nyitottam a számat, de aztán eszembe jutott valami. Konkrétan valaki. Én sem mertem elmondani Chase-nek, hogy ki tetszik, mert félek attól, hogy elutasítja az egészet. Hogy utálná a srácot. Ő is ugyanígy lehet, ezért nem hibáztatom.
- Megértem, tudom, hogy érzel. És megpróbálom nyugodtan kezelni a helyzetet - mondtam végül, majd izgatottan kérdeztem: - Na, ki a lány?
Chase mosolyogva fújta ki a levegőt - gondolom, attól tartott, hogy folytatom. De szerencsére, nálam a hangulatváltozások úgy jönnek, ahogy mennek - gyorsan. Persze, ez nem mindig jó, de ilyen esetekben igen.
- Egy évvel alattunk jár, de évvesztes, szóval abban az évben született, mint mi. Ismered, amúgy - folytatta. - Kate Blueman.
- Az a Kate? - kérdeztem döbbenten. Egy kicsit meglepett. - Mármint Kate Kate? A terelőtársam, Katie?
Chase egy kicsit félve nézett rám - nem tudta hova tenni a reakciómat. Aztán, amikor elnevettem magamat, még értetlenebb tekintettel nézett rám. Hogy miért nevettem? Mert Katie egy évvel később lett terelő, mint én (ő is másodévesen kezdte, mint én, szóval szuperetehetséges), és tök jóban vagyunk. Jó, nem az a tipikus öribari jóban, de mindig tudtam hozzá fordulni, ha a fiúkhoz nem, jókat eldumálunk az öltözőben, az edzéseken is elvagyunk, meg meccs közben is jól együtt tudunk működni. Ő is az a haverlány típus, de sokkalta nőiesebb, mint én - táncol, szoknyát is visel, csinos, meg minden.
- Te komolyan Katie miatt izgultál? - kérdeztem mostmár csak mosolyogva. - Imádom azt a csajt, szerintem jók lennétek együtt. És elhívni a bálra, mint párt tényleg jó lehetőség.
- Tényleg? Mármint tényleg nem zavarna?
- Nem, dehogy - csóváltam meg a fejem.. - De ne találjalak meg a lányöltözőben, értve?
- Teljesen - mosolygott ő is.
- És te kit szeretnél elhívni? - fordultam Adam felé, aki eddig csak figyelt minket. Tudtam, hogyha ilyen izgatottan beszéltek, amikor lejöttem, akkor biztosan neki is van valami híre. - Csak nem Viráglányt?
- Nem, róla letettem - legyintett szomorúan. - Viszont van az a lány, Mardekáros, aki mellettem ül Asztronómián.
- Christine? Ő tök aranyos lány.
- Aham - bólogatott lelkesen. Örült, hogy nincs vele bajom.
- És te, Bree? - kérdezte Chase kíváncsian.
- Most nem hölgyválasz van - hárítottam a kérdést. - De nem hiszem, hogy bárki is el fog hívni.
- Hé, ne is mondj ilyet! - bokszolt vállba Chase. - Biztos sokan el szeretnének hívni.
Felnevettem, minek következtében szokásomhoz híven horkantottam bele egyet. Nem tudom, miért van ez velem mindig, de ki szeretne elhívni egy ilyen lányt a bálba? A leglányosabb tulajdonságom az az, hogy a hajamat meg tudom változtatni bármilyenre. Szőkére, vörösre, feketére, hullámosra, egyenesre, göndörre, rövidre, hosszúra. Ezzel ellehetnek egy ideig, aztán ennyi.
- Mindegy, amúgy is hülyeségnek tartom az egészet - zártam le a témát egy legyintéssel. Nem volt kedvem beszélni erről. - Na, megyünk reggelizni?

- Csoportosan jó - értettem vele egyet. - Még mennyi van hátra a játékból? Elvesztettem a fonalat.
- Már nincs sok hátra. Ha Jordan ötöt vagy hetet dob, akkor kiesik, ha Adam négyet vagy tizet, akkor Jordan nyer - magyarázta készségesen Mr. Monopoly.

- Alap, hogy voltunk - pacsiztam össze Adammel. - Tilosban is, de büntiből is küldtek már el minket Hagridhoz. Nagyon jó hely. Majd egyszer elmegyünk együtt, ígérem.

- Akkor egy csomó jó dolgot kell megmutatnunk neked - nevettem. - Mindent ki fogsz velünk próbálni. Márha elfogadod a küldetést!
Adam is egyetértően bólogatott, miközben a játékpénzét számolta.

Sajnos, hamar csődbe mentem (esküszöm, többet voltam börtönben, mint szabadlábon) úgyhogy csak néztem a fiúk játékát és közben beszéltem hozzájuk.
- Amúgy te miket szeretsz játszani? - kérdeztem Jordantől.

- Nos, vajon mi az, vajon mi az...? - fokozta a hangulatot Mr. Monopoly. - Ingyen bódé a zöld mezőn!
- Gratula - mosolyogtam Jordanre.
- Most én jövök - kapott boldogan Adam a kockák után. Imádta ezt a játékot. Sajnos, nagyon jó volt benne. - Haha! Tizenkettő! Megvesszük!
- A fiatalúrnak elkelt a narancssárga mező! - nyújtotta pacsira kezét a kis emberke, amibe Adam belecsapott a mutatóujjával. Szerintem biztos szövetséget kötöttek, amíg még nem játszottunk. Mindig is túl jóban voltak.
Most én dobtam. Kettőt.
- Bree kisasszonynak igazán nem jött ez össze - csóválta a fejét Mr. Monopoly. - Kénytelen leszek egy körre börtönbe tenni titeket.
És amikor csettintett, két nem használt bábú megbilincselte a ninjámat és börtönbe zárta. Én is kaptam bilincset a kezemre... Ezt nem szeretem ebben a játékban. Valahogy mindig börtönben kötök ki.

- Oké. Akkor én a ninja leszek - intettem a kis figurának. Nem fogok hozzányúlni. Egyszer megcsináltam ezt a hibát, még egyszer nem fogom. Éles kardocskái vannak.
- Én pedig a kutya - választotta ki Adam is a karakterét, mire a szóban forgó bábú boldogan csóválni kezdte a farkát és a Startra futott. A többiek elfoglalták a helyüket a lelátón, hogy szurkoljanak versenyben lévő társaiknak.
- Hölgyeim és uraim! - sétált ki Mr. Monopoly a dobozból, mire tapsvihar tört ki a mininézőtéren. - Üdvözlök mindenkit a versenyünkön! Melyik versenyző óhajt kezdeni? Ó, legyen a kisasszony!
- Rendben - mondtam és felvettem a kicsi, mocorgó kockákat és eldobtam őket.
- Nagyszerű dobás, nagyszerű! Ninja, kérlek, lépj tizet előre! Jöjjön a fiatalember! Igen, te! - adta át a kockákat az alig tizenöt centi magas műsorvezető.

- Tudod, van az a kalapos figura. Nos az él és egy kicsit szemét tud lenni, ha nem jössz be neki elsőre. A kockákat is egy élmény kergetni, ha véletlenül kidobod a dobozon kívülre - magyaráztam, miközben a dobozt kerestem. - Megvan! Melyik leszel? - szórtam ki az apró kis bábúkat, amik rögtön elkezdtek mocorogni és beszélgetni.

- Szóval... Van varázslósakk, de ahhoz sokan vagyunk - törtem a fejemet. - Ismered a Monopolyt? Van egy varázslóváltozata, ami sokkal izgalmasabb a muglisnál.

/Kezdődött a Nagyteremben/
-...és akkor az egész az arcomba robbant. Baromi király volt! - fejezte be valamelyik történetét Adam nevetve. Szegény Jordan...
- Figyelj, teljesen megértem, ha nem akarsz velünk több időt tölteni, de... - tettem a vállára a kezem. - Nincs kedved valami társashoz?