Griffendél klub

-Aham...- válaszoltam tömören. Örültem, lazán vette a dolgot, de fogalmam sem volt, hogy most ezután még milyen témára tudnánk rákanyarodni, de nem izgatott. Majd lesz valami. Még mindig sokkal jobb itt, mint lent a bálban.

Csendben meredtem magam elé egy ideig, ami megint azt a látványt kelthette, hogy teljesen magam alatt vagyok ettől a dologtól, de nem.
-Nem, nem az, csak... na várj, mindjárt megpróbálom elmagyarázni. -tényleg nehéz érthetően megfogalmazni, de ha egyszer nincsenek szüleim, életem sincs nagyjából a Roxforton kívül, akkor hogyan tudjak tájékozott lenni ilyen téren?
-Nincsenek igazi barátaim, az emberek mindig is nagy ívből kerültek, ezért egyszerűen csak tudni akarom az ilyen dolgokat. Sok mindenről fogalmam sincs, ami mindenki másnak természetes. -na jó, ez megint valami önsajnáló mondatnak hangozhatott, pedig közel sem annak szántam, de egyszerűen ez az igazság.

Most ennyire megzavarta az igazi kérdésem, amire vártam volna őszinte választ? Nem tetszett ez az erőltetett témaelterelés. Nem tágítottam ettől a problémától, csak ezért sem.
-Nem érdekelnek a lufik. Hanem az, hogy ez mennyire nagy baj, amit mondtál. Figyi, nem akarlak kínos helyzetbe hozni azzal, hogy ilyeneket kérdezek, de meg kell tudnom. Nem tudok mással ilyenről beszélni, de ezt te is tudod.

Visszanéztem rá, de fogalmam sincs, milyen fejet vághattam. Valószínű, teljesen semlegeset, mert egyáltalán nem lepett meg a tény, hogy ilyen kettős érzést keltek benne, mert más emberek is mondták már ezt régebben, akiket közelebb engedtem magamhoz. De kicsit vicces, hogy pont a Hugrabug klubhelyiségéről jutott ez eszébe. Vagy annyira akarta már ezt mondani nekem, hogy így kapott a lehetőségen és ezzel a nem éppen elegáns átvezetéssel közölte? Azért ezt nem hinném, de ki tudja. Azt sem tudom, milyen, ha valaki kettős érzetet kelt, mert én még sosem voltam úgy senkivel, hogy ne tudnám eldönteni, hogy akkor milyen személyiségű.
-Hűha. És ez... Ez nem számít túl jó dolognak, igaz? -kérdeztem. -Legalábbis a bátyáidon is eléggé érzem, hogy ezen a véleményen vannak, és nem repesnek az örömtől, amikor mi együtt lógunk. De most komolyan, milyen? -néztem a szemébe.

Könnyen el tudtam képzelni, ahogy leírta nekem a kinézetét, habár lehet, hogy tévedtem az egész tájolásában ás elrendezésében. De mindegy is, legalább van valami halvány képem róla.
-Értem. Köszi. És a hugrabugos?

-A miénken meg ezen kívül még másban nem. Pedig érdekelnének. Milyenek? -kérdeztem, mert úgy gondoltam, ezt illene azért tudni, de mivel nincsenek közelebbi barátaim, akik megmutatták, vagy legalább elmesélték volna, hogy milyen.

-Hát, fura. Mármint nem a hajad, hanem a hely. Nem hat meg különösebben ez az arany-piros kavalkád, de hát más mardekáros is ezt mondaná. Tényleg, te jártál már más klubhelységekben?

-Tulajdonképpen mindegy, de majd úgyis eszembe jut mindjárt valami. -mondtam, miközben még mindig csak bámészkodtam, ismerkedtem a tereppel. -Hé, az előbb még nem világos volt a hajad? -vettem észre hirtelen.

Elmélázva néztem végig a klubhelyiségben. Jellemző. Griffendélesebb nem is lehetne. Még sosem voltam itt. Vajon mások mennyire mászkálhatnak át más házakhoz? Idegenkedve leültem az egyik kanapéra, de valahogy nem találtam a helyem rajta, pedig nagyon is kényelmesnek tűnt elsőre. Ezért inkább a földre ültem, hátamat nekidöntve az oldalának.

-Jól van, most örültök? -hallatszott a duzzogásom már a folyosó másik végéről, mikor közeledtünk a seprűtároló felé. Épp az utolsó pillanatban, olyan kilenc perccel a kezdés előtt estünk oda a többiekhez, lihegve, de teljes díszben felkészülve a bálra. Nem igazán volt ínyemre a dolog, de amikor már pálcával kényszerítettek, hogy vegyem fel az előre odakészített öltönyt és nyakkendőt, kénytelen voltam felhagyni a tiltakozással. Adam valamit művelt a hajammal, de nem volt sem időm, se erőm felfogni, hogy mi a végeredmény. Egyébként ez lett:

-Emberek, ez már marhára nem vicces... -próbáltam tenni valamit a közelgő sorsom ellen, miközben Chase és Adam megállíthatatlanul vonszolt fel a hálókörletbe. -Mivel érdemeltem ezt ki? -próbáltam könyörgőre fogni a dolgot, de úgy tűnik, semmi sem segít már rajtam. Látom, jól leszervezte Bree a dolgot.

-Hogy mi van...? -meresztettem rájuk hatalmas szemeket, miközben elszántan próbáltam kihámozni magam Bree szorításából, ami meglepően erős volt, és nem sikerült. -Hé, hé, hé. Nem tudom mi a tervetek, de szerintem jobb, ha nem is tudom meg soha, és most szépen hagytok menni a dolgomra! - mondtam valami olyan hangnemben, amilyenben beszélne egy csapdába ejtett vadállat, ha tudna. Ez a rendbe szedés eléggé ijesztően hangzott, és az a gyanúm, hogy a bálra értik ezt az egészet, amire nem szándékozom elmenni.