Griffendél klub

-Oké. És igen, én vagyok. -mondtam, de egészen megijesztett ezzel. -És... Honnan tudod a nevemet? -kérdeztem óvatosan és kissé meglepetten még mindig.

November
Viszonylag kipihenten, lehiggadva és feltöltődve érkeztem vissza hazulról. Nagyon jó volt egy hetet otthon tölteni,és úgy hogy ahogy nyáron szoktam, mindenről és mindenkiről megfeledkezni, egyedül császkálni és felfedezni a környékünkön lévő erdőt, gyönyörködni az őszi Balatonban, meg mindenben...
Pont jól jött ki a szünet elosztása, mert vasárnap délelőttre, azaz mára érkeztünk vissza. Felballagtam a cuccaimmal a hálótermünkbe, letettem őket, majd elindultam a klubba, hogy hátha megtalálom Bree-éket vagy valaki normális embert. Ekkor egy teljesen idegen srácot pillantottam meg, akiről gőzöm se volt, hogy ki. Talán másik házból? de akkor hogy tudna bejönni a jelszavas bejáratunkon?
-Szia! -köszönt rám.
-Ö... Szia. -feleltem, miközben próbáltam nem feltűnően ugyan, de végigmustrálni, hátha jutok valamire, hogy ki is ő és mit keres itt.

Te jóságos Merlin, mi volt ez a nap?! Kimerültem rogytam az ágyamba, miközben gyorsan végigpörgettem az estét. Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán ennyi időt eltöltök a bálon, de szerencsére megúsztam a táncolást Savannah-val. De helyette vagy tízszer felrohant hozzám ellenőrizni, hogy minden oké. Meg azért úgy látom, tényleg belehabarodott ebbe a Hudson gyerekbe. Legalább kevesebbet fog rajtam csüngni, remélem.
Már a griffendélesek jó egyharmada visszatért, és mindenki kimerülten vánszorgott fel a hálójába. Fáradtan leráncigáltam magamról a sebtében visszavett inget és a nadrágomat, de összehajtani sem volt kedvem, sem erőm.
Azt vártam, hogy szinte le se teszem a fejem, és alszom, de még sokáig járt az agyam a velem történteken. Furcsa volt, hogy megint előjött ez a keringési bajom, pedig már majdhogynem sikerült megfeledkeznem róla, és azt hinni, hogy nyomtalanul elmúlt. De nem.
Fogalmam sincs, mennyi ideig kínlódtam még oda-vissza forgolódva, de nagy nehezen aztán elaludtam.

-Jó éjt.-köszöntem el mosolyogva. -És köszi, hogy eljöttél velem a bálra. -tettem még hozzá.

-Háát...visszamenni nem nagyon, de gondolom neked se, főleg, hogy át is öltöztél. Tényleg, én is itt kínlódóm még öltönyben, de fel sem tűnik már magamnak. -jutott eszembe szórakozottan. -Figyi, én szerintem visszamegyek, aztán megpróbálok elaludni addig, amíg nem jönnek majd hajnalok hajnalán vissza a többiek és vernek fel mindenkit a vihogásukkal meg további pofázásukkal. -mondtam, miközben felálltam a földről.

-Igen, azért vannak még felderítendő területek, de most hirtelen nem jut más eszembe. -vallottam be. -És köszönöm szépen.

-Nem, úgy általánosságban semmit. De régebben mintha kicsit zavarban lettél volna a jelenlétemben. Habár, ha belegondolok, dettó ugyanígy viselkednek más idegenek is, úgyhogy tulajdonképpen nem változtál semmit. -válaszoltam kis gondolkodás után.

Furcsa volt egy Griffendélestől hallani, hogy tényleg jól néz ki a klubunk, mert általában csak kölcsönösen ócsároljuk egymásét, akár láttuk már életünkben, akár nem. Pár pillanatig csendben ültünk egymás mellett, mintha még valami kérdésen gondolkodnánk. Aztán nekem eszembe is jutott valami.
-Sokat változtam azóta, hogy ismerjük egymást?

-Az alagsorban van, egy kőfal rejti a bejáratot, és ugyanígy jelszóra lehet bemenni. Belül nagyon szép, zöld fényű csillárok lógnak, van egy nagy kandallónk, egy kígyót ábrázoló dombormű díszítéssel. Ja meg egy csomó sakkasztal is van, általában ott írunk leckét. -foglaltam össze.

Ezen elmosolyodtam. -Én is tudom, milyen érzés, amikor az embernek kussra lenne szüksége, például amikor a klubhelyiségben tanulni próbálnék, de hordákba verődött fiúk vihognak tényleg ilyen nyerítő hangon, és nem tudod, miről van szó, de már nem is érdekelne, csak hagyják már abba. Ja amúgy te is kérdezhetsz tőlem nyugodtan. -tettem hozzá csak úgy mellékesen, mert szépen néznék ki, ha csak én bombázom mindenféle kérdésekkel, ő meg szorgalmasan válaszolgat rá.

-Ez furán hangzik, de biztos király lehet velük lenni. -ismertem el. Mit is mondott az anyukájáról, hogy elhagyta őket? Ha jól emlékszem igen. Vajon mennyire akadna ki, ha rákérdeznék? Nem hinném hogy nagyon, de azért mégis, nem biztos, hogy illik ilyen témát piszkálni. Kicsit vártam, hátha mond valamit magától is, de ha nem, az sem baj, annyira nem fontos.

Ühümm. Értem. -dehogyis értettem, azaz felfogtam, de sosem volt olyan felnőtt hozzátartozóm, akit legalább jófejnek titulálhatnék. Szóval nincs sok fogalmam, hogy milyen érzés lehet konkrétan.
-Tehát, ez olyasmi is egyben, mintha egy jó barátod lenne, csak felnőttben? -érdeklődtem még tovább. Kissé megnyugodtam, hogy erről szívesen beszél, szóval nem lesz gond, még ha hülyeségnek tűnő dolgokról is kérdezek.

Jól esett, hogy felajánlotta ezt, mástól hiába várnám. Már hat éve gyűlnek bennem mindenféle kérdések, amiket nem nagyon volt kivel megosztanom, de most hirtelen azt sem tudtam, mivel hozakodjak elő.
-Milyen kapcsolatban vagy apukáddal? Mármint, vele éltek alapesteben, ugye?