Griffendél klub

-Hát, egy tett vagy őszintére gondoltam első körben - feleltem, miközben lábaimat kényelmesen magam alá húzva befészkeltem magam a fotel ölelésébe. - Tudom, hogy kívülálló vagyok a társaságból, és azt is tudom, hogy sokan nem bíznak bennem, így szeretném, ha most jobban meg tudnátok ismerni, és a kirándulás kezdetén már minimum, mint jó ismerősök keljünk útra - magyaráztam könnyedén. - Nem veszem olyan komolyan ezt a játékot, amire nem szeretnétek, nem kell válaszolni, és hazudni is lehet, ha úgy gondoljátok. Szóval semmi személyes, magánélet-sértő meg hasonlók, csak ismerkedés - fejeztem be végül halvány mosollyal. - Remélem, így rendben lesz.

-Hát, annyira nem nekem való a személyisége, hogy nem érzem szükségesnek azt, hogy összebarátkozzunk. Nem utálom, csak akkor, ha ráerőlteti magát ránk. Szóval nem utálom, de nem is kedvelem. De megmondom őszintén,kíváncsi vagyok, hogy fog-e változni. Mert ha esetleg megkomolyodna, nyugisabbá válna, biztos jól el tudnánk lenni. Meg, hát, elég nehéz elviselmen a sokat dumáló lányokat, és ő erősen ebbe a kategóriába tartozik. Úgyhogy általában komolyan gondolom, amit mondok róla.

-Ja, én azt hittem, az alap, hogy a pálca mindig magunknál van, mert ha nem, akkor persze én is vinném. -módosítottam. -Ja, most én kérdezek. Mit nem mernék tőled alapból, hm...? -gondolkodtam. -Mi volt az első benyomásod Savannah-ról, mikor először szóba álltál vele? És most ti tényleg jóban vagytok vagy csak amolyan látszatbarátság, mennyire jöttök ki tényleg?

-Köszi. -mondtam, nagy megkönnyebbüléssel. -És visszatérve a tüzes kérdésre, te mit vinnél magaddal? -jutott eszembe.

Most így, hajnalok hajnalán semmi kedvem nem volt ellenkezni, plusz nem is láttam értelmét, mert Bree elég őszinte ahhoz, hogy ne csak megjátszva, erőltetetten dicsérgesse őket, és más ember nem volt a láthatáron.
-Oké, pillanat, hozom. -mondtam nem éppen lelkesen, miközben felálltam és halkan felosontam a hálókörletbe. Útközben eszembe jutott, hogy Vannah-al is emiatt vesztünk össze anno.
-Tessék. Úgy nézd, hogy két évvel ezelőtt kezdtem a füzetet, de ott van az összes hátulján a dátum. -adtam át neki megsemmisülten. Idejét sem tudom, mikor látta magamon kívül bárki más a rajzaimat.

-Az emberek biztonságban vannak? Ha igen, és csak a személyes cuccokra kéne gondolni, akkor... Hát nem tudom. Komolyan. A macskámat mindenképpen a hónom alá csapnám, de ő nem tárgy. Ha muszáj tárgyat választani, akkor mondjuk a rajzcuccomat. De nem ragaszkodom hozzá, úgyis csak rosszul vagyok a régi rajzaimtól.

Végiggondoltam a problémáját, habár én sosem leszek ilyen helyzetben, mivel se tesóim, se valódi barátaim nincsenek rajta kívül.
-De legalább jóban vagytok annyira, hogy ezt meg tudjátok beszélni, ha mégis így fog alakulni a dolog, nem? -kérdeztem.

-Tehát akkor egyértelműen választod a mágusságot is. Hát ja, jó ez így. Mindkét életformából kiválogatjuk a hasznos dolgokat. -állapítottam meg.
Közben már az újabb nemhétköznapi kérdésen gondolkodtam.
-Korábban, mondjuk, másod-vagy harmadévesen egész más emberek voltak a barátaid, mint most, vagy megmaradtál kábé ugyanazoknál? Mármint, ebbe engem meg mondjuk Vannah-t ne számoljuk, mert mi nem olyan régóta vagyunk jóban veled. -juttott eszembe egy ilyen teljesen random dolog.

-Ja igen, igaz. Most azért már azt mondanám, hogy oké, jöhet. Mert a mindennapi életben nagy előnyeink vannak, amiket persze szeretek. Na meg a gyógynövénytan... Már el se tudnám képzelni az életem nélküle. -mosolyodtam el kedvenc tárgyamra gondolva.

-Hm... Sokszor azt mondanám, hogy nem, illetve tíz évesen biztos hogy nemet mondtam volna. Megvolt az én saját világom, tök jól elvoltam egyedül világéletemben. Iskolába utáltam járni, és azt a társaságot úgy-ahogy megszoktam, de úgy éreztem akkoriban, hogy képtelen leszek ekkora váltásra. De aztán a nagyszüleim sok mindent meséltek az egész világról, és biztattak, hogy semmi félnivaló ezen. Ők konkrétan nem azok, csak apai ágon a felmenőim voltak varázslók.

-Hát, én például a sarokba söpröm az összes problémát. Meg sokszor csak sodródom az eseményekkel, ilyen lesz-ami-lesz alapon. Meg hülye szokásaim vannak. És nem tudok mit kezdeni az antiszocságommal, és nem is akarok az esetek nagy százalékában. -érdekes, gondolkodnom sem kellett nagyon, rögtön sorjában jutottak eszembe ezek a dolgok. Már untam a lángok lobogását bámulni, ezért inkább becsuktam a szemem és összekuporodva, államat a térdemnek támasztva beszéltem.

Hirtelen nem jött semmi ötletem, így csak a tűzbe bámultam én is pár másodpercig. Furcsa ötlet, de mennyire hatásos. Érdemes most ilyenekkel régi dolgokat felkavarni?
-Mit tartasz a legrosszabb tulajdonságaidnak? -tettem fel egyfajta bemelgítő kérdést.