Mardekár klub

Este kilencre volt megbeszélve a találkozó, avagy akkorra kellett eljutnom a Roxfortból kivezető egyik titkos alagúton, ami hivatalosan a Mézesfalás pincéjébe vezet, de pár éve tovább bővítették, és egy teljesen átlagosnak tűnő roxmortsi családi házban köt ki. Itt van minden hónapban egy-egy megbeszélése a Szövetségnek.
Vegyes érzelmekkel készülődtem. Nyugtalanul várakoztam már egész délután, nem tudtam semmivel sem lekötni a figyelmem. Direkt miattam vannak mindig péntek esténként a gyűlések, mert ilyenkor tudok eltűnni egy-két órára feltűnés nélkül. Kétpercenként nézegettem az órámat, miközben fel-alá járkáltam és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem izgultam, mert tudtam, hogy túl becses tagja vagyok a társaságnak ahhoz, hogy kiakadjanak rám azért, mert nem tudok sok hírrel szolgálni. Elvégre nincs még egy ilyen fiatal és ilyen fontos helyen kémkedő tagjuk, mint én. Végre idő volt, így halkan, de határozottan kisétáltam a klubból. Elmentem az egyik folyosón álló, púpos boszorkányt formázó szoborhoz, és a szokásos módon a pálcámmal megérintettem a púpját, elmotyogtam a jelszót, és gyorsan bemásztam.
Nem tartott sokáig eljutni a gyűlés helyszínéig. Egy háromnegyed órát dumáltunk, pontosabban dumáltak volt halálfalók és utódaik, én meg csendben figyeltem. Kilencen voltunk most, konkrét főnökünk nincs, és csak tervezgetünk. Kaptam egy-két bókot a kedveskedni akaró középkorú boszorkányoktól, hogy milyen jóképű fiatalember lett belőlem, meg hogy csak figyeljek, tanuljak, mert még sokra vihetem majd. Az utolsó percekben előhozakodtam ezzel az ablakbetörős esettel. Egy idős, kopaszodó, messziről teljesen ártalmatlannak tűnő apukaforma- varázsló erre a vajsörös korsójába kapaszkodva kezdett röhögni, majd miután befejezte, még mindig fuldokolva kinyögte, hogy az egyik haszontalan fia volt az, aki idén végzős, és épp lázadó hangulatában volt, plusz szórakozott a feketemágiai ismereteivel, és ő törte be az ablakot minden ok nélkül. Mert ilyen kedve volt. De ez a srác nem tagja a szövetségnek, mert túl nagyszájúnak és szétszórtnak vélték a felnőttek hozzá. Ismertem látásból, de ha jól sejtem, kissé irigy rám. De mindegy, ennyivel is többet tudok a dologról.
Régebben, amikor kisebb voltam, minden egyes alkalommal a lelkemre kötötték gyűlés végén, hogy kuss legyen, nem is voltam itt, nem tudok semmiről, satöbbi, barátok sem tudhatnak róla, senki az égvilágon. De már hat év alatt rájöttek, hogy én tényleg kussban vagyok és senkinek nem árulok el semmit. Háromnegyed tízre már vissza is értem a klubhelyiségbe, és senkinek sem tűnt fel a jelenlétem hiánya, ahogy általában szokott lenni.

A mardekáros diákok klubhelyisége.