Nagyterem

Eléggé meglepett Bree azzal, hogy bevállalt egy ilyen -egyébként csinos-ruhát, csak valahogy szokatlan volt a stílusához ez az öltözék. De hát bál van, nem lehet megjelenni hétköznapi, kényelmes cuccokban. Na jó, azért én sem lehetek olyan megszokott látvány öltönyben és csokornyakkendőben, utálom, de hát ez van. A két bátyján éreztem, hogy nem rajonganak annyira a jelenlétemért, de a legkevésbé sem érdekelt.
-Úú, kezdődik, szerintem menjünk közelebb! -kiáltott fel izgatottan Savannah, mint egy ötéves, aki azt várja karácsonykor, hogy odaengedjék a fához. Pedig érdekes, neki nem is volt párja.

-Remélem, elégedett vagy. -sziszegtem oda gyorsan és halkan Bree-nek, majd kedvetlenül bemutatkoztam a két új lánynak, akik Adammel és Chase-szel lesznek.

-Hát, komolyan nem tudom. Most így hirtelen nem is tudnék megnevezni senkit, akiből kinézném valamennyire is. Tudod, most eléggé Hudson körül forog a világ nekem, de ha normális időszakomban lennék, szerintem akkor sem figyelnék fel senkire, aki normális és jófej, és elég lovagias ehhez. Neked sincs senki, akiről esetleg véletlenül valami csoda folytán...? -kérdeztem vissza.

-Persze. És köszönöm, hogy kinyavalyoghattam minden kínomat, bajomat. -köszöntem meg mosolyogva. Tényleg nagyon jól esett. -Szerintem nem most hallottál utoljára róla tőlem, ahogy ismerem magam. -vigyorogtam rá, már sokkal oldottabban, mint az előbb. Nem is tudom, kinek mondhattam volna még el ezt Bree-n kívül. Minden más barátnőm elég pletykafészek ahhoz, hogy pont ne nagyon bízzak bennük, ha ilyenről esik szó.

-Igazad van. És ez most csak ilyen paranoiás reakcióm a szerelemre, amúgy én is hatalmas ívből tojok mások véleményére, ez alaptulajdonságom. Csak most kicsit ugye el vagyok tájolódva. -mondtam, már jóval vidámabban.

-Hát ja, valami olyasmi. Elérhetetlennek tűnik. -nyugtáztam lemondóan. -De azért nagyon kíváncsi vagyok az igazi személyiségére is. Meg nem tudom mit szólnának a többiek... Olyan lehetetlen ez a helyzet, hogy ő a gyengélkedőn dolgozik, olyan felnőtt ezzel, én meg csak ilyen szeleburdi kislány hozzá képest.

-Igen, és miről? Az erőltetett időjárás-meg hasonló témákat azért hanyagolnám, ha nem baj. Mondom, szinte félek a közelében, és csak messziről csodálnám, ha már muszáj vele egy térben lennem. Mondjuk ebből a verzióból sem jönnék ki egy fokkal értelmesebben az ő szemében, úgy gondolom. -mondtam lemondóan. -Mindenesetre köszi, bár amúgy is benéznék hozzátok, ha valami gond lenne. -tettem hozzá.

-Olyan jellemző. Mindig is az idősebbekre buktam. -sóhajtottam. -A velem egyidős kölykök sosem tudtak így elbűvölni. De nem, nem menne. Mit mondanék neki? Ez annyira gáz. Jól beledobtak a mélyvízbe ezzel a fazonnal, úgy érzem. Szerintem sikerült olyan képet építeni az agyamban róla, hogy ő valami istenség, tökéletes, és én a közelébe érek, ássam el magam, satöbbi. -folytattam tovább a szívem kiöntését. Nem bántam meg, jólesett, hogy valakinek, aki megbízható, kibeszélhetem mindezt magamból.

-Gőzöm sincs. Nem ismerem. Tudod, ez az a fajta szerelembe esés, amikor valakit meglátsz, és néha eszedbe jut, aztán egyre gyakrabban, és nem tudod kivakarni az emlékezetedből, és egyre többször kísért, és azon kapod magad aztán, hogy a nap huszonnégy órájából huszonötön csak rá gondolsz. És nem mersz vele beszélni, ha összefuttok, elvörösödsz, és legszívesebben elásnád magad ott helyben. Úgyhogy semmi reményt nem látok arra, hogy valaha is értelmes kapcsolatot alakítsunk ki. És kizárt, hogy tetszek neki. -hű, fura lehet ezt a panaszkodásáradatot pont tőlem hallgatni. Nem rám vall.

-Igen... -mondtam fogcsikorgatva, vagy nyüsszögve, vagy tudom is én, milyenre sikerült. Most döbbentem rá, hogy komolyabb ez a belezúgás, mint eddig gondoltam. Nagyon fura érzés ezt a nevet más szájából hallani. Elvégre még senkinek sem mertem beszélni erről... -Igen, ő. Nem hinném, hogy van más Hudson a környéken. -tettem hozzá gyászos hangon.

Miközben tartottam egy kis hatásszünetet, próbáltam összegereblyézni értelmes szavakat, amik vele kapcsolatban keringtek a fejemben már egy ideje.
-Na jó. Szóval, tetszik Hudson. -közöltem, miközben éreztem, ahogy rákvörös leszek, és tekintetem zavartan a dzsemes üvegre vándorol.

-Mit kapok cserébe? -vágtam vissza rögtön tréfásan, persze nem gondoltam komolyan. Színpadiasan sóhajtottam, és csavargatni kezdtem az egyik hajtincsemet. Próbáltam húzni az időt.