Nagyterem

- Nem azzal van a gond, hogy mit mondtál a lánynak. Az most nem olyan fontos - próbáltam tisztázni a helyzetet. - Köszi az almát. Azzal van a gond, hogy veled van a gond. Mármint, muszáj valahogy belevezetnünk téged a szociális életbe. És mondd meg neki te, ha akarod, nem vagyok senki kedvéért sem bagoly.

- Mégis kiakadtál attól, hogy egy lány nem ért egyet azzal, amit mondtál - mosolyogtam rá. - Úgyhogy nem, nem magas a küszöbszerűséged. Idepasszolod kérlek azt az almát?

- Most Bree-nek folyamatosan ellentmondasz - jegyezte meg Chase. - Lehet nekik ellentmondani, de úgy, ahogy ha neked mondanák, akkor nem esne rosszul.
- Jó, de ő nem lány - vágta rá rögtön Adam. - Mármint érted. Nem olyan lány. Szóval ő nem számít.
- Köszi, ez a legszebb, amit valaha mondtál - néztem rá meghatottan.

- Szóval az van, hogy odament hozzá egy csaj, aki véletlenül leszappanbuborékozta, megjegyezném, Jordannak azzal semmi baja nem volt. A lány látta, hogy rajzol, meg akarta nézni, Jordan meg nem túl kedvesen elhajtotta. Hatodéves, csinos - egészítettem ki a történetet.
- Hé, ember, azért vannak bizonyos határok - hördült fel Chase és Adam.
- Há! Látod, nem a lányok reagálják túl! - néztem Jordanra. - Látszott az arcodon.
- Nem akkora életbevágó bűn, de te valóban nem tudsz lányokkal beszélni normálisan - tette Chase Jordan vállára a kezét.

- Először is ismerem a lányt. Másodszor is lehet azt kedvesebben is. Harmadszor pedig... - lendültem bele. - Hm... Volt harmadik...? Mindegy, a lényeg az, hogy próbálj meg kevésbé hevesen reagálni. Mert ha így folytatod, életcélom lesz az, hogy embert faragjak belőled.
- Bree, hányszor mondtuk, hogy hagyd az anyáskodást - ült le mellénk Chase és Adam. - Hagyd úgy, ahogy van, ne akarj megváltoztatni egy férfit. Szóval, miről is van szó?

- Akkor majd megbeszéljük - bólintottam, majd gyorsan témát váltottam. Tudom, tudom, várni kéne, bla, bla, bla. De kíváncsi voltam, na. És nem várhatott. - Ha már szóba kerültek a lányok... Miért viselkedtél úgy, mint egy tuskó a buborékos lánnyal?

- Héhéhé... - néztem rá összehúzott szemmel. - Halkabban, ember! Amúgy ja, gondolkoztunk rajta. De még nincsenek pontos terveink. Jönnél?

Mivel Vannah elviharzott (nem tudom, hogyan csinálta a lány, de mintha hopponált volna), egyedül léptem be a Nagyterembe. A Griffendél asztalánál keresgéltem a bátyáimat (még nem jöttek le), utána a tanári asztal felé vetettem egy gyors pillantást. És egy ideig el is nézegettem őket, annyira, hogy nem vettem észre azt, aki közben felém jött.
- Upsz, bocsi, elbambultam - kértem bocsánatot a fiútól, akibe belementem. Amikor felnéztem az arcára, megismertem. - Ó, szia!

- Láttátok? - szóltam a fiúkhoz, akik pár méterrel előrébb jártak, de megvártak. - Egy lány, aki nem undorodva vagy totálisan lesokkolva reagált rám.
Még mindig tátott szájjal néztem a lány után.
- Téged aztán levettek a lábadról - nevetett Adam.
- Na, menjünk órára - lökött az ajtó felé minket Chase.
/Folytatódik a tantermekben/

- Jaj, ennyire voltál, hogy tönkretedd az új taláromat - játszottam a buta libát, majd elnevettem magamat, amikor a lány döbbenten-elszörnyedve nézett rám. - Semmi para, csak vicc volt!
Jólvanna. Lehet, hogy azért nincsenek (lány)barátaim, mert eléggé érdekesen ismerkedek. És mert úgy nevetek, hogy közben néha felröfögök. Ja, hát nem a legvonzóbb egy lányban.
- Jó étvágyat a reggelihez! - bokszoltam vállba. Igen, lehet, hogy ez sem a legjobb...

Szeptember

Kicsit még álmosan piszkáltam a müzlimet. Reggel már ötkor fenn voltam. Nem tudtam mit csinálni, úgyhogy lementem a klubba gyakorolni pár bűbájt. Remélem, nem felejtettem el semmit és ugyanolyan jó vagyok, mint eddig. Ma harmadik órában lesz Bűbájtan, szóval már eléggé ki voltam készülve. Ráadásul új tanárral leszünk. Mi lesz, ha elrontom? Mi lesz, ha totálisan elrontok mindent? Mi lesz, ha bénának fog találni?
- Ne görcsölj, jó leszel - bokszolt bele a vállamba valaki.
- Szia Adam! - mosolyogtam a bátyámra. - Tudom.
- Dehogy tudod - legyintett, majd leült mellém. - Milyen már, hogy szerda az első tanítási nap. Miért nem várhattunk volna következő hétfőig?
- Mert... nem tudom - vontam vállat. - De jó ez így.
- Tudtad, hogy új tanárunk lesz? - dőlt hátra. - Julian Bailey, ha jól emlékszem.
- Persze - már megint eszembe jutott a Bűbájtan. Király. - Remélem, jófej lesz.
- Ja, én is. Ne menjünk reggelizni? Halálra fogjuk unni magunkat.
- De - álltam fel. - Felkeltsük Chase-t?
- Persze.
Úgyhogy végül hárman mentünk le reggelizni az akkor még majdnem teljesen üres Nagyterembe. Azóta már majdnem teljesen megtelt.
- Nézzétek, nem is lesz sok óránk - tanulmányozta az órarendjét Adam.
- Neked nem... - csóválta a fejét Chase. - De neked csak a kviddics és az Asztronómia az extra.
- Ez van, nem kellett volna mindet felvenned - vontam vállat.
- Mintha te nem vettél volna fel majdnem mindent...
- Hé, kinek van szüksége számmisztikára?
- Mintha az a két óra sokat számítana...
- Sokat is számít. Amúgy te sem vettél fel mindent. Kviddicsre nem mész.
- De az nem számít.
- Dehogynem! Csak lekvár vagy.
- Csak nem vettek be a csapatba.
- Mert nem vagy egy... sportos alkat - mondtam. - Jók a reflexeid, gyorsan tudsz futni, meg tudsz ülni egy seprűn, jól tudsz célozni, de ha ezt csinálom - ütöttem meg egy kicsit Adamet, aki erre elkezdett sipítozni. - Igen, ez történik.
- Hééé, nem is! - nézett ránk csúnyán, amikor nevetésben törtünk ki.

A vacsora hamar eltelt és Chase büszkén állt fel, mint újdonsult prefektus, hogy körbevezesse a töpörtyűket.
- Ha az egó fájna, a földön fetrengne fájdalmában. Vagy már elájult volna tőle - motyogtam mosolyogva az orrom alatt, miközben rettentően büszke voltam rá. - Jordan, tartasz velünk? Hamarabb fel szeretnénk jutni, mint Chase-ék.

- Te nem eszel? - kérdeztem két falat között Jordantől. - Finom ám.
Amúgy nem szoktam sokat enni. Csak ilyenkor, amikor egész nap utaztunk és pár szem Mindenízű drazsén és a reggelin kívül nem ettem mást. Alaphelyzetben negyedannyit eszem, mint a bátyáim (még ez is a normális felső határán van).