Nagyterem

/elkezdődött a Parkban/
Némán sétáltunk vissza Bree-vel a bál helyszínére, közben sikerült legyőznöm a sírásomat. Valószínű még mindig elég viharverten nézhettem ki, de nem érdekelt. A diákok figyelmét McGalagony kötötte le, aki épp a táncparkett közepére sietett, hogy kihirdesse a táncverseny győzteseit.
-Hölgyeim és uraim, most pedig a mai karácsonyi bálunk fénypontja következik... A zsűrizésben az egész tanári kar részt vett, mindenkinek nagyon gratulálunk, aki legalább pár perc erejéig is idemerészkedett, felejthetetlen élmény volt ennyi jókedvű diákot látnunk! Nehéz volt döntetnünk, de végül is sok szempontot figyelembe véve a harmadik helyet Sophie River és Bob White hollóhátas párosának ítéltük! -nagy tapsvihar közepette átvették a bronz szobrocskát. -A második helyezettek nem mások, mint Savannah Bay és Hudson Clarence! -Vannah sikítva ugrott szerelme nyakába, majd már-már örömkönnyeket hullatva vette magához a díjat.
-És a verseny első helyezettje pedig, nem meglepő módon Victoire és Dorian! -a professzorasszony jókedvűen, bár szemmel láthatóan kimerülten gratulált nekik. -Most pedig kérünk mindenkit, hogy távozzon a hálókörletébe, a bálnak ezennel vége, remélem jól szórakoztak! Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván az egész tanári kar! És ne felejtsék, holnap délelőtt tizenegykor lehet elhagyni az iskolát és hazautazni.
Bree-vel megvártuk az egyik, folyosón álló kandalló mellett melegedve, amíg a tömeg nagy része felözönlik a lépcsőkön, majd mi is a hálókörlet felé vettük az irányt. Eközben tudatosodott bennem, hogy már csak órák választanak el attól, hogy végre hazamehessek.

-Negyed óra múlva hirdetik a nyerteseket. -igazgattam a szoknyám, miközben a Nagyterem hatalmas faliórájára tévedt a tekintetem. -Hú, hogy eltelt az idő, Merlinre! Jordant nem láttátok egyébként? Az az érzésem, hogy elszökött. -jutott eszembe.

-Úúú, ez marha jó ötlet! Mindig is arról álmodoztam, milyen király érzés lehet, mikor először sikerül, és kialakul valami rád jellemző állat kavargó fényből... -ábrándoztam. -Ó, jut eszembe, még sose kérdeztem Hudsontól, hogy neki mi a patrónusa. Ezen sürgősen változtatok mindjárt. -határoztam el. Körbenéztem a teremben, de nem láttam sehol, ezért későbbre halasztottam.

-Köszi. -mosolyogtam rá. -És mi volt az az érdekesebb téma?

Időközben csak durvult a helyzet a táncparketten, egyre vadabb számok kerültek terítékre, az emberek egyre sűrűbben dőltek ki halálfáradtan, de mi Hudsonnal, a külvilágot teljesen kizárva, mintha nem is ott lennénk, csak roptuk és roptuk. Gyakorlatilag fel sem fogtuk, amit csináltunk, csak arra ocsúdtam fel néha-néha, mikor párrablás volt, azaz ha egy párból valaki felmondta a szolgálatot, de a másik még jól bírta, akkor az otthagyta őt, és elszakított valaki hasonlóan jót magának. Hudsont például vagy háromszor is el akarták rángatni tőlem szemtelen mardekáros ötödévesek, de nem persze egyikünk sem hagyta magát, illetve engem is nagyon csábított valami hetedéves griffendéles, de rá se rántottam. Mire végre-valahára befejeződött az utolsó szám is, mindössze hat ember maradt: mi, a Vicky-Dorian-duó és még egy hollóhátas álompárocska. McGalagony elküldött minket, mondván, hogy pihenjünk egy nagyot, majd negyed óra múlva eredményt hirdetnek. Azonnal odarohantam az első ismerősökhöz, akiket felfedeztem, és ez Bree, Jeffry és Ralph volt.
-Huh, ez kemény volt! -estem be közéjük lihegve. -Hát ti mit csináltatok, amíg mi a lelkünket is kiadtuk a parketten? -kérdeztem kíváncsian.

-Oké, köszi. -feletem kissé mereven, mivel még Bree-n kívül más soha nem mondott nekem ilyet. Közben már érkezett is vissza, két pohárral, az egyikben magának hozott valamit, a másikban Jeffry töklevét.

-Hát... -itt megakadtam. Most tartsak kiselőadást a korábbi életemről? Nem, nem fogok, az égvilágon semmi köze hozzá. -Nem tudom. Tényleg. Ezt nehéz megmagyarázni. Fogalmam sincs. Csak azt érzem, hogy senkivel sem tudnék jól kijönni, és nem nagyon bízom az emberekben. -próbáltam körülírni, mire gondolok.

-Szerintem mindketten alkalmasak vagyuk nagyjából arra, hogy segítsünk, ha bajba kerülne. De szerencsére itt a Roxfortban biztonságban vagyunk, maximum pár bunkóskodó Mardekáros vagy random trollok jelenthetnek veszélyt. -elmélkedtem, miközben igyekeztem kizárni azokat a gondolatokat a fejemből, amik rögtön eszembe jutottak a Roxforttal kapcsolatos állításomról.

Egy alig hallhatót sóhajtottam és a távolba meredtem.
-Hát ja, az biztos. De én személy szerint nagyon örülök ennek. Kábé ő az egyetlen ember, aki rendszeresen szóba áll velem. És mellette nem érzem magam annyira feketebáránynak. -válaszoltam, közben kíváncsian várva a reakcióját.

-Nekem nem kell, van még. -emeltem meg a még félig meglévő koktélomat, ami már mellesleg tök langyos volt.
-Nekem egy töklevet, légyszi. -felelt Jeffry, majd Bree el is tűnt a büfé irányába.

-Oké. -feleltem szórakozottan, miközben kissé ijedten gondoltam végig, milyen következményei lehetnének, ha minden különösebb felügyelet és indok nélkül patrónust idézek.

-Öh... Nem, még nem. Pedig szívesen kipróbálnám! Mindig is érdekelt, milyen lehet az enyém. -reagáltam egy villanásnyi reakciókéséssel. Ugyanis eszembe jutott, hogy egyszer az egyik gyűlésen kipróbáltatták velem, tehát elméletben tudom, hogyan kell. Bár ez volt vagy két éve, és nem alakult ki még akkor semmilyen konkrét forma a fénynyalábomból. Szóval hogy milyen állat, én sem tudom.
-És milyen állat a tiéd? -kérdeztem Jeffrytől, csak hogy fenntartsam ezt az egész jó témát.

Szórakozottan bámultam a parkettre, kezemben egy koktéllal és próbáltam úgy tenni, mint aki szakértő szemmel nézi a táncot. Serencsére mindenki békén hagyott egyelőre, de persze annak nem fenyegetett a veszélye, hogy valaki táncolni akar velem, Bree Jeffryvel ment. Most viszont kiálltak már, ahogy kedzett vadulni a verseny. Összeszedtem a gondolataimat, és próbáltam átváltani a normálisanbeszélgetős-nembunkó-üzemmódba, miközben közeledett felém.