Nagyterem

-De valahogy össze kell kanalaznom magam olyan állapotba, hogy valamilyen szinten felvállalhassam magam előtte. -aggódtam, miközben végiggondoltam, hogy vajon lesz-e egyáltalán merszem visszamenni. -Habár jelenleg legszívesebben eltűnnék előle. Illetve nem. Vagy mi van? Teljesen értelmetlenül viselkedtem vele. Szó nélkül kifutottam a gyengélkedőből, mint egy megsértett ötéves. Idióta vagyok. -sóhajtottam kissé lelombozódva.

-Persze, hogy tetszik. Mi az, hogy tetszik. Fülig szerelmes vagyok belé. Belé vagyok esve. Zúgva. Bele vagyok habarodva. Oké, minden szinonimát felsoroltam? Szóval igen, ez van. Nem tudom, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne visszamennem. Egyedül semmiképpen. De majd később úgyis felnézünk még Jordanhoz, hogy mi van vele, nem? -kérdeztem, miközben vadul csavargattam egy hajtincsemet, csak hogy lefoglaljam a kezem valamivel.

Merlin, ez a kérdés komolyan megijesztett. Van erre egyáltalán jó válasz? Idegesen harapdáltam az ajkam pár másodpercig, hogy összegereblyézzek valami olyan mondatot, aminek van állítmánya.
-Öh... Nem tudom megfogalmazni. Az egész lénye. Az hagyján, hogy nagyon jóképű, meg minden, de... A személyisége. A kisugárzása. Teljesen le tud venni a lábáról azzal a hihetetlen hozzáállásával a munkájához. -próbáltam körülírni.

Pár pillanat erejéig a kezembe temettem az arcomat, és hagytam, hogy kitisztuljon a fejem. Vettem pár mély levegőt, és közben próbáltam összerendezni a gondolataim.
-Oké, szóval. Miután kimentetek, én még ott maradtam, és amíg Hudson háttal volt nekem, áhítattal legeltettem e szemem rajta, majd még mielőtt ezt észrevehette volna, gyorsan az ablak felé fordultam és csak bámultam kifelé. Aztán egyszer csak valami ilyesmit mondott: 'Hogyhogy nem mentél vissza többiekkel, nem jó a buli? Nem azért kérdem, nem zavarsz amúgy.' Jó nem pont ezt, de ez volt a lényeg. Én meg teljesen leblokkoltam attól, hogy kérdezett tőlem. Aztán nagy nehezen összemakogtam valami választ, már azt sem tudom mit. Ja de. Kibukott belőlem, hogy nincs is partnerem. Merlin alsógatyájára, miért kellett kikotyognom? De azt is mondtam, hogy mindjárt megyek vissza, mert amúgy nem rossz. És éreztem, hogy az arcomba száll az összes vérem, nem mertem a szemébe nézni, annyira zavarba hozott. És hirtelen felindulásból elhagytam a helyszínt. -adtam elő most lassabban, de még mindig teljes sokkhatás alatt.

Lihegve álltam meg előtte, feltételezhetően még mindig rákvörösen és olyan szétvagyokzilálvakanalazzatokössze-arcot vágva. Kicsit odébb tereltem, az asztalok egy üres szakaszához, mert nem akartam a tömegben közölni ezt az egészet.
-Hudson. Hudson. -csak ennyit nyögtem ki először. -Megkérdezte, hogy talán nem jó a buli, azért maradtam fenn, de mondta azt is, hogy amúgy nem zavarok, nem azért kérdezi. Én meg alig bírtam valami értelmes választ összekaparni, aztán annyira megijedtem ettől az egész szituációtól, meg tuti rákvörös voltam, meg előtte őt bámultam, amikor nem vette észre, meg... -zagyváltam össze-vissza, teljesen feldúltan.

-Jól van, nem haragszom. -mondtam, de ezt inkább olyan hangnemben sikerült, hogy csak megnyugtassam. -Amúgy nem haragudtam direkt rád különösebben, csak egyszerűen szerencsétlennek és nem ide valónak érzem magam. Oké, menjünk, ha ez az ára a szabadulásomnak. -egyeztem bele fásultan.
Nem tudom, hogy nézhettünk ki, de elég érdekesen, mivel a zene is valami meghatározhatatlan stílusú és hangulatú volt, és én csak próbáltam Bree mozdulatait utánozni. Közben éreztem, hogy egyre szűkebb terem lesz, megint visszaözönlött a nép. Már egész este fáradt voltam, de most kezdett a látásomból is valami zavaros szemcsés, akadozó egyveleg lenni, és éreztem, hogy nincs vér az arcomban. Meg sehol. Egy pillanatra megálltam, és ijedten tapogattam végig a bal kezemet, ami most éppen az előbb nem kellett a táncmozdulatokhoz.
Tehát nem éreztem rosszul, hogy teljesen elzsibbadt és semmit nem érzékeltem vele, valamint jéghideg volt. Megpróbáltam megrázni, de az izmaim nem engedelmeskedtek. Kiáltani akartam Bree-nek, de nem láttam már semmit, csak sötétséget. Botladozva, az emlékezetemre támaszkodva próbáltam kivergődni a táncparkettről, de közben elkezdett zúgni a fülem, és elvágódtam a hideg kőpadlón.

-Váá! Máskor szólj, ha random rám törsz! -jól megijesztett. -Valaki olyat keresek, aki meg tudja mondani, hogy miért is vagyok itt! Az előbb már rosszul voltam és ki kellett mennem a friss levegőre, hogy magamhoz térjek. -vázoltam fel ingerülten a helyzetem.

Nos, ha már most, így két hangosan bömbölő szám után kezdek rosszul lenni a buliban, nem tudom, mi lesz velem, de kezdem megunni, hogy csakis kizárólag Bree kedvéért dekkolok itt. Nem tudom, miért gondolja, hogy jól fogom itt érezni magam bármikor is. Reménytelen. Alapesetben fejvesztve menekülnék innét, mert számomra a pokol egyenlő emberek tömegével, sötéttel és üvöltő zenével. Az előbb kimentem pár percre, hogy magamhoz térjek a szédülésemből a csípős, ősz esti levegőtől. Most is szinte kapaszkodnom kell a jéghideg tökleves poharamba, ami lassan kezd felmelegedni a szorításomban. Idegesen próbáltam keresni tekintetemmel valakit a táncoló forgatagban.

-Láttam, hogy pár perce kiment, biztos levegőzött egyet. De várj, mintha... Látom, ott van, már visszajött. -tájékoztattam halkan, mivel pont ráláttam a bozontos fejére, valahol a félhomályban.

Ez a fajta tánc azért volt most számomra előnyös, mert sokkal több tér jutott egy-egy párnak, mint bármikor máskor. A ritmusérzékem állítólag egész jó, csak éppen ritkán veszem hasznát, de most jól jött. Próbáltam spontán maradni, de akaratlanul is azon járt az eszem, hogy most Bree hogy érezheti magát? Feszeng? Nincs is kedve az egészhez, vagy nem is velem képzelte el az egész estét? Vagy azon aggódhat, hogy én érzem magam kényelmetlenül ekkora tömegben? Nem tudtam kisilabizálni. Kissé meglepődtem, hogy ennyit törődök valakivel, mint vele. Én mindenesetre próbáltam hozni a legjobb formámat, hogy tényleg megbízhatónak és lovagiasnak tűnjek, ami most nem is esett nehezemre. Sőt, nem is mertem volna másmilyen lenni most.

Feltételezem, hogy csak halálsápadtan ácsorogtam valamelyik kevésbé zsúfolt sarkában a teremnek és Bree-t néztem, ahogy figyeli a bátyját. Úgy tűnik, tényleg buknak egymásra a csajjal. Mire vége lett az első, ijesztő, igazi halloweenes bemelegítő számnak, átváltottak valami komolyabb,lassabb és jóval halkabb keringőzős számra. A párok szinte egyszerre váltottak táncstílust, a vad ugrálások és hullámzások gyengédebb keringőre szelídültek. Valamikor nagyon régen, talán még akkor, amikor árvaházban voltam, kínkeservesen megtaníttatták nekem a 'mindenkinekilliktudnia'-keringőt. Nincsenek jó emlékeim ezzel kapcsolatban, de legyőztem őket, és mivel észrevettem, hogy Bree így most egyedül maradt, melléslisszantam és a fülébe súgtam:
-Szeretnél táncolni?

-Fogalmam sincs. Csak tudnánk róla, ha lenne valami zenekara a sulinak a kóruson kívül...-mondtam, miközben izgatottan pörögtem-forogtam és álmélkodva figyeltem, ahogy felkerülnek a szebbnél szebb színes világítások. -Úú, mindig is akartam a szobámba olyan színes lampionfüzért! - mutogattam ugrálva Bree-nek a fejünk fölött végighúzódó gyönyörűségre. Nem volt olyan tipikus diszkóhangulat, ami a mugliknál olyan menő, hanem inkább olyan hangulatos-hátborzongató végeredmény sült ki. Ekkor mindenkit jól megijesztve váratlanul beindultak a szekrény méretű hangszórók.