Nagyterem

- Szia! - köszöntünk mind a négyen lelkesen. Most a triónkhoz hozzácsapódott Jeffry is, akinek nagyon sikerült Chase szívébe lopnia magát.
Jordan leült velem szemben és amikor ránéztem úgy vettem észre, hogy a szokásosnál is unottabb fejet vágott.
- Hé, mi a baj? - szegeztem rá a késemet, amivel éppen a narancsomat hámoztam. - Mit csináltál egész délután?

- Nem megyünk fel megnézni, hogy van Jordan? - kérdezte Adam.
Szívesen felmegyek, amennyiben nem fognak kinézni onnan. Persze, ezt nem hangosan mondtam, csak mosolyogtam. Remélem, hogy egyszer majd befogadnak maguk közé. Például csinálhatnánk egy csajos estét az ősziszünetben! Akkör közelebb tudnék kerülni Bree-hez is és Vannah-hoz is. Meg Katie-hez is, bár ő nincs annyira benne a csapatukban, de neki is jót tenne. Ez tök jó ötlet! Már csak valahogy fel kéne hozni.

- Nem láttuk - feleltem, majd azért a biztonság kedvéért körbenéztem. Én a százhatvan centimmel. - Nem, nincs meg.
- Amúgy hogyhogy Hudsonnal táncoltál? - kérdezte Adam kíváncsian. - Figyelj, engem nem zavar, ha összejöttök, de ha nem tudok vele ugyanannyi időt tölteni, mint eddig, akkor haragudni fogok. Kellenek azok a kviddics lesérülés utáni beszélgetések.

- Tudod - néztem Adam szemébe táncolás közben, ami azt jelentette ilyen közelségben, hogy (lassú szám volt, vííííííííí) kitört a nyakam. Én alacsony vagyok ő meg magas. - Úgy érzem, hogy Bree nem különösebben kedvel engem. Mármint, kedves meg minden, de azt mondta, hogyha megbántalak kicsinál.
- Ja… - mosolyodott el féloldalasan. Olyan szépen csillogott a szeme… - Hát, néha egy kicsit túlaggódja a dolgokat. De ne is törődj vele, nagyon rendes lány, csak meg kell ismerned. Ha sikerül levetkőznie magáról az anyatigris szerepet.  De szerintem neked sikerülni fog.
- Csak, tudod, el tudom képzelni, hogy kicsinál… - tettem hozzá, miközben próbáltam leküzdeni az eufórikus érzést magamban amiatt, hogy itt lehet a karjaiban, hogy átölel, átölel engem.
Hirtelen átváltottak valamilyen furcs techno számra, úgyhogy a kezét a vállamról a kezemre csúsztatta és megfogta, az érintése nyomán libabőrös lettem.
- Szia! - köszöntünk Savannah-nak, aki a terem szélén botladozott és úgy nézett ki, mint aki negyven méterrel a felhők fölött járt.

- Úúúúúú... - mosolyogtam, majd melékesen hozzátettem: - Ez jobban hangzik, ha a tesóimmal csináljuk, de ők nincsenek itt. Amúgy meg nem zavarlak titeket. Jó táncolást!
Intettem és otthagytam őket. Pontosan nem tudtam, hova megyek, de úgy voltam, hogy egyszer csak kilyukadok valahol.

- Szia Hudson! - köszöntem válaszra sem méltatva Savannah-t. Már túl közel volt akkorra a fiú, hogy válaszoljak neki. - Mi járatban vagy itt? Jordan hogy van?

- Én nem szívesen mennék vissza a táncparkettre - húztam el a számat. Nem az én világom. Csoda, hogy eddig kihúztam. - De te menj nyugodtan, elleszek.

A Nagyterembe visszaérve összefutottunk egy aggódó Adammel.
- Hol voltatok? Mindenütt kerestelek titeket - sóhajtott nagyot. - Már azt hittem, hogy veletek is történt valami.
- Hé, attól, hogy Jordan elájul, nem dől össze a világ - mosolyogtam rá. Néha túl tudja spilázni a dolgokat. - Viszont, majd ha együtt lesz a banda valamikor, mesélünk valamit. De szerintem nem ma este.
- Oké... - nézett rám furán a bátyám, majd Christine-hez fordult. - Visszamegyünk még egy táncra?
- Aha, miért is ne? - mosolygott a lány, bár látszott rajta, hogy még mindig ott van a fejében az udvari történet. - Sziasztok!
- Szia! - köszöntem el integetve, majd Vannah-hoz fordultam. - Most hova?

- Hogy mi? Afterparty? Takarodó után? - néztem rá döbbenten. - És nekem miért nem szóltál?
- Komolyra véve a témát - kapcsolt vissza az eredeti témánkra Christine. - Nem tudom, mit kéne tenni. Mármint, Mr. Bailey tud róla, mi mást tehetnénk? Biztos, szólt az igazgatónőnek. De esetleg ne menjünk vissza megnézni, hátha találunk valamit?

- Viráglány, nyugi, nem kell erről mindenkinek tudnia - csitítottam Vannah-t. - Biztos vagy benne?
- Nem képzelődtem, nem beöltöztek, a tudatmódosítóról nem tudok - felelte Christine. - Halálra rémültem, akármilyen nehéz is bevallanom, de így van. És az a lány is. És ott volt Mr. Bailey is, ő is tud róla.

Nem szívesen vallom be, de meg voltam ijedve. Csak egy kicsit, de mégis. Amikor a Nagyterembe sikerült visszaosonnom,  rögtön elkezdtem Susie-t keresni, de ő éppen el volt foglalva (éppen a párjával hevesen táncolt/csókolózott) és tudtam, hogy úgy is elküldene. De muszáj volt valakivel beszélnem. Ráadásul Adam még mindig nem jött vissza a mosdóból
Olyan elveszettnek éreztem magam, nem tudtam hova menni. Mint egy kisegér a forgalmas londoni sétálóutcákon.

Ekkor láttam meg a tömeg szélén félig táncoló, félig beszélgető Bree-Savannah párost. Ha belegondolok, akkor rajtuk kívül jelenleg senkire sem számíthatok. Egy kicsit tétováztam, de végül odamentem hozzájuk és reméltem, hogy nem fognak kinevetni.
- Sziasztok! - köszöntem, mosolyt és nyugalmat erőltetve az arcomra. - Beszélhetnénk egy kicsit?
- Persze - mosolygott melegen Bree, majd kicsit sötétebbre váltott a szemszíne. - Történt valami?
- Nem… - vágtam rá rögtön, de eszembe jutott, hogy igazándiból történt valami. - Vagyis igen.
- Kezd elegem lenni ebből az estéből - sóhajtott Bree, majd egy kicsit kevésbé forgalmas helyre terelt minket. - Most ki ájult el?
- Ja, nem, nem senki - állítottam meg gyorsan. - Mindenki eszméleténél van. Csak éppen kint voltunk a parkban beszélgettünk, meg…
- Nem vagyok kíváncsi a részletekre - szakított félbe.
- Meg néztük az eget - fejeztem be a mondatot. - A lényeg az, hogy szeretett volna elmenni mosdóba, úgyhogy kint maradtam egyedül, mert nem tudtam volna hova menni, meg amúgy is szép volt az ég…
- A lényeget… - Bree próbálta felgyorsítani a történetet.
- Bocsi, bocsi, csak még nagyon új… Szóval a parkban voltam és fura hangokat hallottam a fák felől, de nem volt ott senki… Azt hittem, hogy csak képzelődtem… Láttam, hogy egy kislány ül a padon… kislány, bocsi, harmadéves volt… És ő is hallhatta, amit én, mert felállt és körbenézett. Engem nem láthatott, mert leguggoltam egy bokor mögé és onnan figyeltem a lányt és a hangokat. Olyan volt, mintha állna valaki a lány mellett, de túl sötét volt, hogy meg tudjam határozni. A lány is észrevette és az a sötét alakból a fejénél kék fény jött ki. Nem hallottam őket, de ezután egy nagy, nagyon nagy alak közeledett. Már elkezdtem felállni, hogy odamenjek a lányhoz, amikor egy srác rohant oda hozzá és elrántotta a nagy lény útjából. Viszont a troll, mert troll volt, nem csinált semmit, csak ment előre. Előre, felém. Mármint, felém tartott. Szinte láttam, hogy engem néz és értem jön. Felálltam, és elkezdtem hátrálni, de elestem valami gyökérben. Megállt felettem, felemelte a kezét, meglendítette és… És eltűnt. Mármint köddé vált. Mármint eltűnt. Mármint értitek.