Park és Udvar

Már az egész iskolát teljesen lázba hozta a karácsonyi bál híre. Nem értem, minek kell ilyen cirkusz már megint, alig több, mint egy hónapja volt, Halloweenkor. Összességében, túlélhető volt, főleg Bree-vel. Lehet, hogy megint el kéne hívnom? Úgy illene, szerintem lelkesedés szempontjából nem állunk messze egymástól, gondolom, Ő sem ugrált örömében, mikor megtudta a hírt. A kastély egyik ablakából láttam meg, hogy az új sráccal, Jeffryvel sétál. Gondoltam, lemegyek hozzájuk, hátha erre elhúz Jeffry (mint sokan mások, ha a közelükbe érek) és akkor elhívhatom.

Megértően bólogattam, és magam is meglepődtem, hogy most milyen hirtelenséggel törtek fel belőle dolgok. Érdekes fiú volt ez a Jordan, az biztos.
-Megértelek, tényleg nem könnyű az otthontól távol tölteni az ünnepeket. De a második alternatíva, amit javasoltál, az szerintem mindkét felet kielégítené - mutattam rá, és most bűbájerőt sem vetettem be, egyszerűen csak beszélgettünk.
És komolyan is gondoltam, amit mondtam, hiszen így nekem sem menne kárba a munkám, és ő is jól tudná érezni magát.

-Öh, nem tudom... -bizonytalandotam el, mert éreztem, hogy most kicsit magyarázatra szorul a dolog. -Egész évben arra vártam, hogy otthon tölthessem a karácsonyt, erre jöttök ezzel... Nem egyszerű döntés. De mondjuk Bree-éknek is azt mondtam, hogy az esetleg megoldható, hogy pár napot otthon vagyok, aztán tűzök hozzátok. -vetettem fel ezt a lehetőséget, csak azért, hogy ne szapuljon ő is tovább ezzel.

Magamba fojtottam a pillanatnyi meglepetést. Az irántam érzett utálat már ismerős volt, így nem az töltött el egy pillanatra teljes értetlenséggel, hogy Jordan is így érez irántam, hanem mert önszántából szeretett volna kihagyni egy ilyen rendkívüli lehetőséget. Ahogy az elutasítás felbukkant a fejében, rögtön rálátásom nyílt a nagyszüleivel való viszonyára is, így megértettem ódzkodását, de nem szerettem volna, ha a jó előre megtervezett és átgondolt akcióm így tökéletesen értelmetlenné vált volna.
-Szerintem jól gondold meg, és csak utána vesd el, ha szeretnéd - nem jutsz el minden nap a Karib-tengerhez! - kacsintottam rá vidoran, és egy kis bűbájlökettel megspékelve az eljövetel gondolata felé billentettem a mérleget a fejében.

-Igen, igen, tudom. -feleltem, miközben egyre jobban járt át a rettenet. Még egy okkal több, hogy ne menjek bele ebbe az őrültségbe. -Hát, én még nem tudok hogy jövök-e. -közöltem, csak hogy nehogy beleélje magát ebbe a gondolatba bárki is.

Éreztem rajta, hogy nem bízik bennem, ahogy azt is, hogy az első benyomása rólam meglehetősen rossz; de Houston is említette, illetve magamtól is kitaláltam, hogy Jordan kemény dió, hogyha a bizalomba férkőzést, vagy a barátkozást tekintjük. Szerettem volna jobban indítani, de hogyha már így alakult, megpróbáltam kicsit visszavenni a túlzott kedvességből és mosolygásból, mert ha jól láttam, Őt eddig ez idegesítette a legjobban.
Ennek megfelelően viszonylag normális hangnemben válaszoltam hamis kérdésére - hiszen tudtam, hogy ismer, Houston megmondta neki a nevemet. Azonkívül válaszommal egy időben felismertem azt is, hogy álneves akcióimról is tud, így már kissé idegesebb lettem, de még mindig bizakodó voltam a barátkozást illetően.
-Ó, bocsánat, Victoire Weasley vagyok - nyújtottam kézfogásra kezemet kedvesen, de már nem olyan szélesen mosolyogva. - Ha jól tudom, Veled is utazom a téli szünetben a Karib-szigetekre - Bree említette már? - kérdeztem ártatlanul pislogva.

-Öö... Igen. -válaszoltam, a hangomban még mindig éreztetve a kétkedésemet. Kicsit sem tetszett a lány mesterkélt kedvessége és vidámsága. -És te ki is vagy? Biztos találkoztunk már, de nem emlékszem rá. -kérdeztem vissza, meret jobbat hirtelen nem tudtam mondani neki. Közben idegesen babráltam a kesztyűmmel.

-Juj, ne haragudj, a testvéreimmel játszottunk, és Louis kicsit túl nagyot dobott - nevetgéltem, miközben kesztyűs kezemmel a távolban játszó alsóbb évesek felé intettem.
Szerencsére volt köztük szőke hajú is, ilyen távolságból pedig nem lehetett megállapítani, hogy valóban öcsém-e az, aki hógolyózik. Eddig rettenetesen büszke voltam az ötletemre, most viszont, így utólag rájöttem, hogy a tökéletesen kivitelezett terv mégsem volt minden ízében tökéletes - történetesen, hogy Jordan-t nem kis bosszúsággal töltötte el, hogy eltaláltam egy hógolyóval. Erre már korábban is kellett volna gondolnom, de kis belső hisztéria után nagy levegőt vettem, és elhatároztam, hogy ha már itt vagyok, és elkezdtem az akciót, ki kell hoznom a lehető legjobbat a helyzetből.
Így aztán bűbájos mosolyt varázsoltam az arcomra, és előre-hátra kezdtem billegni a sarkamon.
-Ó, de hiszen Te vagy az, Jordan Young, igaz? - szóltam aztán elkerekedő, kíváncsian csillogó szemekkel, mintha csak most tűnt volna fel.

Teljes gyanútlansággal sétálgattam a parkban, próbálva élvezni a szép havas időjárást, ami jobban ment volna, ha a távolban a kisebbek hógolyózásának sivalkodós hangjai nem értek volna el idáig. Szórakozottan bámultam a parkot szegélyező hatalmas, hóval fedett fenyőket, amik roskadoztak annaksúlyától. Ekkor a hátam közepébe kaptam a egy hógolyót, ami kis híján szívrohamot okozott. A nem várt lendülettől a földre huppantam, bár nem fájt annyira, mint amennyire megijesztett. Gyilkos tekintettel fordultam hátra, hogy megtudjam, kitől kaptam ezt, és miért. Ekkor Victoire-t pillantottam meg (aki egyébként több más álnéven is fellelhető az iskolában). Szemmel láthatóan aggodalommal töltötte el, hogy elestem, de mit sem törődve vele, hogy felém fut, a havat markolászva, remegő kezekkel feltornáztam magam, mire közel ért.
-Nem, nem sérültem meg. -feleltem fagyosan, miközben szinte szorongattam a gyilkos tekintetemmel még pár pillanatig. Egyszerűen nem tudtam mire vélni, ami történt.

December

Nos, ezen a héten végérvényesen, visszavonhatatlanul és megállíthatatlanul beindult a VictoiremegyaKarib-szigetekreatéliszünetben elnevezésű projekt. Mivel apu és anyu is (kis rábeszéléssel, de) rábólintottak kis vakációmra, így rájöttem, hogy semmiképp sem lenne rossz ötlet, ha megpróbálnék szorosabb kapcsolatot kialakítani az utazó csoport tagjaival. Brianne-ről már most tudtam, hogy nem kifejezetten fog kedvelni a kis incidensünk után, így Őt mindenképpen a végére próbáltam hagyni, Vannah-val nagyjából megismerkedtem, ő kedves lánynak tűnt, Houston-t ugye ismertem, de a többiekről még nem sokat tudtam.
Mivel Jordan-nel már elég közvetve, de találkoztunk egyszer (az a bizonyos fiúvécés eset), így úgy határoztam, vele kezdem az ismerkedést. Ennek megfelelően egész nap csak a megfelelő pillanatra vártam, hogy leszólíthassam.
Az alkalmas pillanat délután három órakor, a parkban jött el. A fiú éppen kint sétált, hogy szívjon egy kis friss levegőt, én pedig (teljesen véletlenül, persze) megdobtam egy hógolyóval a hátán, kivárva a megfelelő pillanatot, amikor egy bucka elé ér, és éppen el fog esni a lendületből dobott hógolyó hatására. Pontosan kimérve minden négyzetcentimétert, tervem teljes sikereként már volt alibim megszólítani Jordan-t.
-Ó, Merlin nevére, ne haragudj, megsérültél? - futottam mellé, aggódó arckifejezést varázsolva vonásaimra, miközben ijedtséget és kis bűntudatot is vittem az aggodalom nyilvánvaló mimikái mellé.

December

-McGalagony-nak ezt majd mindenképp meg kell említenünk - kopogtam végig magas sarkú csizmámban az előtéren, miközben a kabátomat próbáltam eredménytelenül lerángatni magamról. - Nagyon érdekel ez a fiú - morfondíroztam. - Valami nagyon sötétet rejteget. Te nem így gondolod? - pillantottam le Louis szőke feje búbjára.
-Nagyon furcsa volt, annyi szent - ráncolta a homlokát Lou elgondolkozva.
Pár pillanatig gondolatainkba merülve sétáltunk egymás mellett, majd hirtelen játékosan meglöktem Louis vállát, aki a nem várt támadás miatt megtántorodott.
-Aú! Ezt meg miért kellett? - dörzsölte a vállát fájdalmas arckifejezéssel öcsikém, miközben gyilkos pillantásokat lövellt felém.
-Ügyes voltál ma. Köszönöm, hogy velem voltál - mosolyogtam rá, miközben, a veszéllyel nem törődve, összeborzoltam szöszke fürtjeit.
-Merlin nevére, beléd meg mi ütött? - lökte arrébb látszólag undorodva a kezemet Louis, de érzékeltem a kis büszkeséget, ami ezekre a szavakra elöntötte.
Halkan felkuncogtam, majd a következő kereszteződésben elfordultunk a Hollóhát klubhelyiségének irányába.

-Maradjunk még? -kérdeztem már jóval emberibb hangon. -Te is érezted akkor azt a nyomasztó valamit? -érdeklődtem, mert még konkrétan nem is beszéltünk róla.

-Nem, én valahogy nagyon remélem hogy nem találkozunk soha többet. -mondtam valami furcsa, elváltozott, tőlem teljesen idegen hangon. Kétségbeesetten húzódtam közelebb Bree-hét mert még mindig rázott a hideg. A számat harapdálva néztem, ahogy határozott léptekkel vágnak át a kastély előtt elterülő füves térségen, majd eltűnnek a bejáraton.

December

Felszisszentem, egy pillanatra képtelen voltam elrejteni a bosszúságomat. Immár beigazolódott, hogy a fiút ma már biztosan nem tudom megtörni, pedig egyre biztosabb voltam benne, hogy kulcsfontosságú lehet az információ, amit rejteget. Mindenesetre mára végeztem - túl óvatossá vált.
-Köszönjük, hogy kitöltöttétek a kérdőívet, nagyon sokat segítettetek - varázsoltam újra mosolyt az arcomra. - Remélem, találkozunk még - intettem búcsút, és átvéve a pergameneket Louis-tól, morcos öcsémmel a nyomomban visszaindultam a kastély felé.

A lány ismét visszarántott ebbe a furcsa helyzetbe, így már végleg beigazolódott bennem, hogy nem teljesen normális. Felidegesített, éreztem, ahogy a vérnyomásom az egekbe szökik és bekapcsol a szokásos bezárkózó ösztönöm, ami sokszor fordult elő régebben, amikor egyszerűen el akartam kerülni az emberekkel a bárminemű kommunikációt. Eközben a farmerem zsebében megmarkoltam a pálcát és feszülten vártam, bár éreztem azt a kábaságot, ami miatt nem tudtam megint eldönteni, hogy rajtunk kívül ki van egyáltalán a környéken meg hogy hol vagyunk. Még egy pillanat, és előrántom tényleg a pálcát...

December

-Igen, Carl az öcsém - helyeseltem mosolyogva. - Segít nekem kérdőíveket cipelni - küldtem egy gyors jelet Louis felé.
Lou alig láthatóan biccentett. Ő is észrevette. Elég okosak voltak mindketten, mivel viszonylag hamar feleszméltek, sőt, már a fiú is kezdett felébredni a bűbáj hatásából. Éreztem, hogy pár perc múlva elküldenek, de még mindig nem sikerült kiszednem a fiúból, amit rejteget. Gyorsan kellett cselekednem.
-Apropó, kérdőívek, azt hiszem, nekünk lassan ideje indulnunk - még rengeteg diákot ki kell kérdeznünk - mosolyogtam bocsánatkérően, miközben Louis-val egyesítve erőinket, minden eddiginél nagyobb bűbájerőt löktünk a fiú felé.
Ha jól számoltam, pár másodpercünk maradt, de ha sikerül megnyitnunk a fiút, vagy befolyásolni annyira, hogy azt akarja, maradjunk, esetleg nyerhetünk még egy kis időt.

Hát nem tudom, de valahogy nincs kedvem bájcsevegni ezzel a két fura alakkal. Amíg a sorozatokról hadobáltak, én szemügyre vettem a fiatalabb srácot, aki kísérte Victoire-t. Tényleg a testvére lehet, egyeztettem gyorsan az arcvonásaikat. De nem értettem, hogy neki mi itt a funkciója, mert feltételezem, a lány is képes lenne fogni pár pergamenlapot. Egyre unszimpatikusabbak lettek számomra, de éreztem, hogy ezzel Bree sincs másképpen. Mintha benne is valami kellemetlen érzést alakítottak volna ki, de csak a puszta jelenlétükkel, nem is a beszélgetéssel. Nyomasztóak. Ezaz, megvan a megfelelő kifejezés. Ránéznem az órámra, olyan látványosan, amennyire csak lehet. Továbbra sem voltam hajlandó megszólalni. Vagy mindenki szépen elhúzza a csíkot fél percen belül, vagy én küldöm el őket.

December

-Ó, igen, sokan mondták már - nevettem fel. - Főleg a mugli származású szobatársaim. A varázslók ugyebár annyira nem ismerhetik őket - fecsegtem össze-vissza, miközben szinte fizikailag éreztem, ahogy Louis a szemét forgatja mellettem. - Te is mugli származású vagy? - érdeklődtem a lánytól kíváncsian, miközben már rég tudtam a választ.
Arany- vagy félvér, apa, nincs anya, két ikertestvér, mindkettő fiú, kviddicsező, terelő, hatodéves Griffendéles... Mindez alig egy másodperc alatt futott át a fejemen, miközben gondolatban már a fiú és a lány közötti érzelmek bonyolult hálózatát térképeztem fel.

Egy pillanatra átsuhanhatott rajtam az a bizonyos mivanmostkomolyanezhogyjönide?-tekintet, de kapcsoltam, hogy most tényleg nincs senkinek se jobb ötlete, most legalább Bree elterelte a figyelmét mindenkinek ezzel a random témával. Vagy mégsem? Most én válaszoljak? De nem mi ketten beszélgetünk, hanem eredetileg ők próbáltak velünk. Na mindegy, most kivárom, mi lesz ebből.