Park és Udvar

-Jó,jó... -próbáltam volna valahogy ösztönből visszautasítani, amiket mond, de nem volt erőm. -Holnapra kiheverem, kutya bajom lesz. De menjünk most már vissza, mert tényeg megfagyunk. -irányítottam magunkat a kastély irányába.
/folytatódik a Nagyteremben/

A ragaszkodása és komolysága kicsit megenyhített, de fogalmam sem volt, mit mondjak. -Figyelj Bree... Ilyen kirohanásom szokott máskor is lenni. Az történt konkrétan, ha ennyire tudni akarod, hogy megijedtem a saját helyzetemtől. Elkezdtem gondolkodni bál közben. Eszembe jutottak a nagyszüleim, meg úgy az egész komplett otthoni életem, és olyan durva honvágy tört rám, meg én nem is tudom mi. Annyira nem ide valónak érzem magam. Na mindegy, ez így kompetten egy nagy baromságnak hangzik, tudom, ne is törődj vele. -hebegtem szaggatottan, és próbáltam nem úgy viselkedni, mint egy kislány.

-Nincs nagyon miről beszélnem. Egyedül akarok lenni. -mondtam már határozottan remegő hangon. Ha nem távozik fél percen belül, szemtanúja lesz annak, hogy elkezdtek sírni, ami még nyomorultabb színben fog feltüntetni.

-Áh, semmi csak kezdtem megfulladni odabent, így gondoltam járok egyet kint! -vágtam vissza dühösen, de erőtlenül.

-Jó, megtaláltál, itt vagyok. Még valami? -néztem rá hidegen.

-Én. -feleltem elfojtott dühvel a hangomban. Lassan elindultam felé. -Mit keresel itt ilyenkor? Meg fogsz fázni. -próbáltam kicsit több önuralommal beszélni.

Hirtelen lépteket hallottam. Na ne. Melrinre, nem vagyok senkire se kíváncsi! Ösztönösen behúzódtam a Rengeteg kezdetét jelző első facsoport mögé és dühösen követtem a tekintetemmel. Mikor közelebb ért, akkor tudatosodott bennem, hogy báli ruhában van, tehát tényleg pánikszerűen rohangált utánam. De akkor nem hagyhatom, hogy miattam fázzon meg! Még vagy fél percig mérlegeltem, majd úgy döntöttem, inkább előjövök és nyugodjon meg végre, majd sürgősen távozzon vissza a kastélyba felmelegedni.

Már régen teljes sötétség telepedett az udvarra, és kihasználtam az alkalmat, azaz a táncverseny miatt kialakult nagy kavarodást, és leléptem. Zsongott a fejem az emberektől, szinte levegőt is alig kaptam már az utolsó percekben. Ingerülten tettem két-három hatalmas kört a park határán, nem kellett látnom sem, annyira ismertem a járást. Nem érdekelt, hogy mennyire veszélyes, amit most csinálok, főleg amikor közvetlenül a Rengeteg mellett haladtam el. Rám tört valami megmagyarázhtatlan nyugtalanság, valami miatt betelt a pohár, de magam se tudtam, mitől, miért. Valószínű túlteljesítettem azt a kapacitásomat, amennyit kibírok nagy tömegrendezvényeken. És most itt kódorgok egyedül, és nem hiányzok senkinek. Remélem nem tette tűvé értem Bree az egész kastélyt. Fölöslegesen öl ennyi energiát a felügyeletemre, nem tudok megváltozni csak az ő kedvéért. Haza akarok menni a fenébe, most. Rosszkedvűen rugdostam az utamba kerülő olvadozó hókupacokat, és nem tudtam magam rávenni, hogy visszamenjek a kastélyba.

Lehalkítottan kezdtek beszélni, ezzel biztosra vettem, hogy tényleg arról van szó, amire számítottam, de a konkrét választ már nem hallottam. De már felhagytam az egésszel, lesz ami lesz. Döntsön Ő, hogy kivel megy, hidegen hagy, mint ahogy ez az egész bál tulajdonképen.

A 'bál' szóra akaratlanul is megálltam, de gyorsan rájöttem, hogy ez eléggé feltűnő lehet, úgyhogy folytattam tovább a lassan messzebb sétálást és hegyeztem a fülem. Ugye nem...? Sápadtam el, mikor bevillant, hogy vajon mit is akarhat. Most komolyan ketten versengünk Bree-ért? Végiggondoltam, és valahogy vicces ez az egész. Ő nem az a fajta csaj, akiért minden fiú bolondul. Pont hogy nem. Ő az, aki jófej velünk és mer úgy viselkedni, ahogy más lányok nem, és ezért lettünk haverjai ezek szerint többen is. De most mit csináljak? Hát menjen vele, nem érdekel. Nem fog ezért összedőlni a világ.

-Ja igaz, bocsi, akkor fejezzétek be. -léptem hátrébb, és zavartan körülnéztem. Senki nem volt a környéken. Hirtelen kíváncsi lettem, hogy mit is akarhatott Jeffry tőle, ezért lassan elkezdtem messzebb sétálni tőlük, de igyekeztem úgy, hogy még halljam, miről van szó.

- Jeffry is éppen beszélni szeretett volna velem valamiről... - néztem egyik fiúról a másikra.

-Semmi extra, csak szeretnék tőled valamit kérdezni, plusz beszélgetetünk is. -Tudom, most valószínű én vagyok a bunkó és tolakodó, de valami azt súgta, hogy ha ezt az elhívást meg akarom beszélni, minnél előbb, és addig, amíg el nem megy a kedvem az egésztől.
-Elég sürgős, és négyszemközt jó lenne majd. -közöltem, közben Jeffryn tartva a fél szemem, hogy veszi-e már végre a lapot, de eléggé úgy tűnt, aki épp a mondata közepén tartott és még be akarja fejezni.

Határozottan tartottam feléjük, közben le sem vettem a szemem Jeffry-ről. Na, mikor köszön már el végre zavartan és tűz el? De semmi.
-Sziasztok. -köszöntem teljesen semlegesen, mikor már elég közel értem.