Karib-szigetek

-És mit fogunk neki mondani, ha felébredt? -kérdeztem, miközben tanácstalanul rágcsáltam egy hajtincsemet. Erre a velem ugyanabban a fotelben nyomorgó Hudson a hátam közepébe bökött, kifejezve nemtetszését ezzel a hülye szokásommal kapcsolatban, mire kisebbfajta cicabunyót bonyolítottunk le.

-Nem, nem, egy szóval se mondtam ilyet. -válaszoltam, próbálva elkerülni, hogy mélyebb vitába kerüljünk.

-Tartsuk meg? Hát, ez érdekes szemlélet. Most nem azért, de te mit szólnál, fordított helyzetben? Mi van, ha ő el akar innét menni mert például egy tök más életet élt eddig, ami megfelelt neki? -próbáltam nem arrogánsan hanem inkább diplomatikusan fogalmazni. Ha engem rángatott volna el eszméletlen állapotban egy random nem idevalósi csaj, én tuti menekülnék innét, mihelyst magamhoz térnék. Reméltem, mások is osztják a véleményemet.

-És most mi legyen vele? Mármint, teljesen random idehoztuk, de ez vajon mennyire ellenkezett az Ő akaratával? -kérdeztem, miközben nem ellenségesen, de azért gyanakodva tanulmányoztam a lány arcát.

Amíg Hudson vizsgálta a lányt, megálltam az egyik ablak mellett, és azt résnyire kinyitva egy pillanat alatt elernyedtek megfeszült idegeim. Talán nem is igazán a tengerre vágytam, hanem csak az illatára. Mélyet szippantva a sós levegőből, már sokkal nyugodtabban vártam, hogy Hudson kimondja a diagnózist.

-Hudsooooonn! -ordítottam fel a mi szobánk irányába, de nem találtam sehol. Végül a teraszajtóban jelent meg, egy szál vizes fürdőgatyában.
-Hát te? -kérdeztem fevont szemöldökkel.
-Ja, csak a kerti slag javításában segítettem Jacknek. Mi az, mit csináltatok ti?
-Találtunk egy ismeretlen, korunkbeli lányt a várban, harcképtelenné tettük és elhoztuk magunkkal. -vázoltam felröviden. Elkerekedett szemekkel bámult rám pár pillanatig, majd elvezettem a szobába, ahova egyenlőre lefektettük.
-Te azért mégicsak orvos vagy, mi a véleményed a csajról? -kérdeztem.

-Már látom a házat, nincs sok hátra! - kiáltottam hátra Houstonnak, egyrészt, hogy őt, másrészt, hogy magamat biztassam.
Már csak pár végtelenül hosszú perc, és végre elmehetek fürödni a tengerbe!

-Ja, háát...- vigyorodtam el bizonytalanul. -Csak gyakorlom a hatásos közlését a pozitív gondolataimnak, ami még elég furán megy, tudom. De tényleg jó itt.

Valami ösztönösen azt súgta, hogy neki még mézesmázosabban kéne lefesteni, hogy milyen jól érzem magam itt.
-Nagyon tetszik, gyönyörű. Még sosem voltam ilyen szép helyen, és azt hiszem, nem is lennék sosem, ha nem adták vona meg ezt a lehetőséget Stacks-ék. Olyan... frissnek és kipihentnek érzem magam ettől a jó kis óceáni klímától. Meg a szállásunk is varázlsatos. -próbáltam nem természetellenesnek tűnni, miközben ezt előadtam egy halvány mosoly kíséretében.

Az út egyharmadánál lehettünk, a falura már alkony borult.
-Nem fáradtál el? Szívesen átveszem. -ajánlottam fel menet közben a lányt cipelő Jeffrynek.

A lányt egy laza csuklómozdulattal Houston karjába ejtettem, majd türelmetlenül tovább vezettem a csapatot szálláshelyünk felé. Már alig vártam, hogy végre megérkezzünk!

Kérdőn néztem a többiekre. Hát jó, akkor induljunk, vontam vállat, majd az eredeti útvonaulunkon visszamasíroztunk a kerítésig. A lány testének átlebegtetése itt sem okozott gondot, Vicky egy pálcamozdulattal megoldotta. Ralph ismét tartott nekem bakot az átmászáshoz, Chase eközben arra figyelt a fal tetejéről, hogy nem jön-e erre senki, aki esetleg kissé furának találná, hogy egy csapat tizenéves mászkál át a kastély falain és egy eszméletlen lány teste lebeg utánuk.

-Majd viszem én - szóltam közbe, és mielőtt még bárki ellenkezhetett volna, előkaptam a pálcámat, és pár egyszerű mozdulatot követően a lányt a levegőben vízszintesen lebegő helyzetbe hoztam, és, a többiekre hátra sem pillantva, varázserővel magam után csalva megindultam kifelé a várból.
Mivel már alig vártam, hogy végre újra a tengerparton süttethessem a hasamat, szinte rohantam kifelé a romos épületből, és szinte repdestem az örömtől, hogy a hátam mögött lebegő ismeretlen lány végre okot szolgáltatott az indulásra.

Vadul kalapáló szívvel próbáltam közelebb férkőzni hozzá és szemügyre venni. Hát ez aztán nagy meglepetés!
-És mit szólna ehhez apukád? Hogy beállítunk egy random ájult vadidegen tinédzser lánnyal? -kérdeztem aggódva.

-Te jó Merlin - illesztettem a halántékomhoz ujjaimat, fájdalmas grimaszt vágva próbálva csillapítani nem létező fejfájásomat, de annak ellenére, hogy semmi bajom nem volt, azért így tettem, mert kétségtelenül jól állt nekem a mozdulat.
Végül Houston helyreutasító, mogorva pillantására válaszul nyelvet nyújtva a fiúnak, befejeztem önmagam produkálását, és áttértem arra a problémára, ami végül is egészen idáig zavart.
-Amúgy hogyhogy nem találkoztatok még vele, ha egyszer végig itt élt? - dobtam be a kérdést a közösbe, miközben a többiek izgatottan sustorogva a rövid, szőke hajú, alélt lány köré tömörültek.