Karib-szigetek

-Nézd, Bree. Nem szándékom átverni az egyetlen embert, aki mellettem áll és érdekli, hogy mi van velem. A Roxfortban leszek, mivel ott érzem magam tökéletes biztonságban. De ha ez megnyugtat, majd beszélünk a Hoprendszeren keresztül. Van a nyaralóban kandalló, ugye?

Tanácstalanul meredtem magam elé. Valójában így is, úgy veszélyben lennék. De valahogy nem volt egy cseppnyi hangulatom sem megint a többiek szeme elé kerülni.
-Megyek, összeszedem a cuccaimat s inkább elmennék Roxfortba. Ne haragudj. Én ezt látom a legjobb megoldásnak. -döntöttem.

Erőtlenül elmosolyodtam, de csak egy pillanatnyi időre. -Akarom én tudni, hogy mit tartalmaz az a "kezdőcsomag?" -kérdeztem.

-De miért mérgezzem itt tovább a levegőt? Így is széttrancsíroztam a hangulatot elég rendesen. Valahogy nem tudom elképzelni, ahogy felhőtlenül bulizunk holnap... -válaszoltam fakón, miközben már azon járt az agyam, hogy Roxfortot vagy esetleg az otthonomnak csúfolt jó öreg padlásszintet az állítólagos nagymamám házában célozzam meg.

-Hát csak ennyire. Hogy szépen hazatűzök innét. Nem akarlak titeket is a pácba keverni, elsősorban az én fejemet akarják leszedni, de ha változtatom a helyem, akkor ti itt nem lesztek bajban. Az a baj, hogy valójában nem tudom, mire terjed ki a nyomkövetési képessége a szövetségnek. Gőzöm sincs, mennyire tudnak figyelni.

Egy pillanatig éreztem, ahogy a vérnyomásom az egekbe szökik, mivel olyan volt az egész, mintha egy csintalan kiskutyaként kezelnének, aki csak úgy viccből elbújt a gazdái elől.
-Én már nem tudom követni, hogy ki van az én oldalamon, vagy mi a Merlin gatyáját akartok velem csinálni, de a legjobb lesz, ha visszamegyek és összecsomagolok, majd távozom innét. -feleltem a tenger felé meredve. -Bocsánat, csak szükségem volt egy kis egyedüllétre, hogy átgondoljam a dolgokat. -tettem hozzá, de még mindig nem mozdultam.

Épp a takarómat igazgattam és próbáltam a nyomasztó gondolataimat elkergetni, ám reménytelen vállalkozás volt. De hiába volt az egész bújócska, ugyanis határozott kopogás törte meg a csendet. Most játsszak óvodást, és ne nyissak ajtót? De Bree-éket ismerve, előbb-utóbb leszedik az a rozoga ajtót. Így inkább a másik opciót választottam. Fel sem kellett állnom, csak kicsit nyújtózkodnom, és eltoltam a reteszt. Elég nyomorultul festhettem a padon, pokrócba burkolózva kuporogva.

Azt hittem, hogy hihetetlenül lassan vánszorog az idő, de mikor az órámra pillantottam, rájöttem hogy ez nem igaz, már esteledik. Mi lesz az éjszaka folyamán? Már annak gondolatára is, hogy esetleg visszamenjek a nyaralóba, hányingert keltett bennem. Kénytelen leszek itt maradni.
Valami mélyre elásott búvóhelykereső-reflexszel, minden érzékszervemet bevetve vágtam neki valamivel később a partszakasznak, hogy találjak egy alkalmas helyet. Kifejezetten jólesett kiszabadulni a kényelmes, de zsúfolt, zajos és folyton nyüzsgő házból.
Észrevettem egy elhagyatott öltözőkabint a pálmafák között. Szerencsére elég nagy volt, egy széles paddal benne. Téptem néhány pálmaágat, majd egy nem is olyan régen tanult varázslattal egy vastag, bolyhos takaróvá változtattam őket. Beburkolóztam, és a kabin falának dőlve megpróbáltam elaludni, de persze nem sikerült.

Kissé meghökkentett a hirtelen témaváltás, de örültem neki.
-Hm, oké. Ha belegondolok, tényleg jó lenne a szilvesztert egy jó kis tengerparti buli formájában eltölteni, úgyis pont erről álmmodoztam idefelé a repülőn! -vallottam be. Adam diszkréten távozott, majd Bree elkezdett keresgélni. Miközben szórakozottan bambultam a polcait, gondolataim minduntalan visszakalandoztak az elmúlt órák eseményeire. Biztos, hogy olyan jó lesz a hangulat azon a partin? Mit meg nem adnék, hogy a jövőbe lássak, és végre tudjam, hogy mi lesz Ralph-al!

-Maradhatok? -kérdeztem, de már közben ültem is le az ágy szélére.
-Szerintetek nem fog valami nagy meggondolatlanságot csinálni Ralph, amíg egyedül kóvályog valahol? -vetette fel, remélve, hogy ezzel nem robbantok ki megint egy újabb konfliktust vele kapcsolatban.

-Előbb inkább lesd meg, milyen állapotban van Bree. -javasolta Hudson, aki eddig teljesen szótlanul meredt maga elé és az egyik inggomját csavargatta gondterhelt bambulással.
Több se kellett, most már nem sutyiban, felmentem hozzájuk.
-Na mi a helyzet? -kiáltottam be a zárt ajtón át, de nem erőltettem inkább semmi vidámságot a hangomba, úgyis fölösleges.

-Jeffry-t elnyelte a konyha? -kérdezte értetlenül Vannah, neki tűnt fel először a hiánya.
-Nem, nem, csak a teraszon át kiment, sétál egyet, mert ő sincs a legjobb formájában jelenleg. -adtam elő a megbeszélt magyarázatot.
-Oké, és amúgy nem kéne megkeresni Ralphot? -ugrott a következő problémára Viráglány.

Miközben megcéloztam a kietlen partszakaszt, berögzött, ideges mozdulatokkal tapogattam a zsebemben a pálcámat, ellenőrzive, hogy megvan-e. Rettenetesen dühös voltam, a szégyent és a kétségebeesést már kezdtem legyőzni. Nem érzékeltem, hogy kánikula van, tűz a nap és békésen morajlik a tenger. Minél távolabbi, nehezen észrevehető területre igyekeztem, hogy tényleg ne találjanak meg, ha esetleg valaki utánam jön. Találtam is egy cserjés-sziklás kupacot, leültem az árnyékba és megpróbáltam gondolkodni.
Végigpörgettem, hogy mi mindent tudok a Szövetség képességeről. Nem tudnak figyelni, nem tudhatják, hogy most épp a világ másik végén vagyok. És még azt sem tudják, hogy Veritaserum hatása alá kerültem. De mihelyst valaki beköpi az általam kibeszélt terveket, azt meg fogják tudni, hiszen sok beépített ember van a Minisztériumban. És én lehetek az elsőszámú gyanúsított, hiszen én vagyok az egyetlen kapocs a szövetség és a Roxfort között. De mi van, ha mégis tudják követni a mozgásomat? És ki fog köpni, és mikor? -még számtalan kérdés keringett a fejemben, és sehogy sem tudhattam meg rá jelenleg a választ.