Karib-szigetek

Fájó szívvel hagytam el az otthonomat karácsony másnapján, de nem tehettem mást, megígértem a barátaimnak, hogy csatlakozom hozzájuk a karibi kiruccanáson. Vegyes érzelmekkel pakoltam be a bőröndbe egy jó hétre elegendő ruhát, na meg a nagymamám persze nem állhatta meg, hogy ne küldessen velem egy halom házi lekvárt és szörpöt, mondván, hogy mégse állítsak oda üres kézzel. Megvolt a pontos cím, így a hosszas és drága repülőút helyett egy kalandos és felettébb bonyolult hopponálással értem célba. Mikor megérkeztem, döbbenettel vegyes kíváncsisággal néztem végig a hangulatos nyaralóházon és a tájon, majd becsöngettem.

-Persze nem maradhatunk édesség nélkül! -jelentettem ki ,majd felpattantam és egy nagy tál aprósütivel tértem vissza, amik mindenféle színes cukorgyöngyökkel és csokimázzal voltak díszítve. -Van közöttük fahéjas, gyömbéres és mézes ízű. -közöltem. Az utolsó fél órát kihasználtam, és gyorsan sütöttem egy tepsivel.

Határozatlan mozdulatokkal boncolgattam a halszeletemet, és vártam, hogy a fűszeres illatkavalkád meghozza az étvágyamat, egyelőre sikertelenül. De nem lehetek olyan bunkó, hogy nem eszek semmit, az ilyesmit általában sétrőnek találják az emberek, főleg ha valami ünnep van. Fura logika, de mindegy.
-Most bizonyára Jordan is boldog, és otthon ünnepel a nagyszüleivel. -jutott Vannah eszébe. -Nem tudjátok, konkrétan mikor érkezik?

-Nektek is! -kívántam viszont vigyorogva, majd kíváncsian megkóstoltam műveinket: és tényleg fantasztikusra sikerültek!
-Meg kell hagynunk, hogy kiváló szakácsok vagyunk mindannyian! -vetettem oda vidáman Bree és Maddie felé. -Többiek, vélemény? -türelmetlenkedtem, mikor még kábé le sem nyelték az első falatot.

Jeffry és Hudson közé ültem le, az illatok valóban csábítóak voltak, de valahogy mégsem kívántam enni. Pedig hogy reménykedtem, hogy nem fogom émelygősen érezni magam majd karácsony estéjén! Hát, nem jött össze.
Türelmesen vártam, amíg mindenki választ magának egy-két szelet rántott halat és hozzá lapátol a krumplisalátából.

Bátortalanul követtem csapatot a konyhába. Hirtelen tök kívülállónak kezdtem magam érezni. Maddie-re pillantottam, és eszembe jutott, hogy neki talán még több oka lehet ezt érezni, és ez kicsit megnyugtatott. Szimpatikus lánynak tűnt, és tényleg pocsékok lehettek a korábbi karácsonyai, akárcsak nekem. Kicsit feszült voltam, sosem tudtam, hogy mi lesz a következő napirendi pont. Még sosem vettem részt ilyen ünneplésen, hiszen a roxforti össznépi vacsorák egész mások voltak.

-Részletkérdés. -mosolyodtam el, és tényleg nem is tudatosodott bennem eddig, hogy amúgy normál esetben egy fenyőt kéne körülállnunk.

- Már amennyiben ezt lehet igazi, családi karácsonynak nevezni - nevettem el magam. - Mármint a karácsonyfánk egy pálmafa. Pálmafa

Feszengve engedtem végül az ölelésnek, sőt viszonoztam is bátortalanul. Nem volt igaz, hogy szükségem van arra, hogy bárki is belemásszon az aurámba, de szenteste nem akartam erről vitát nyitni.
-Boldog karácsonyt! És köszönöm, hogy életemben először igazi, családi karácsonyom lehet. -mondtam valami furcsa, meghatározhattalan hangon, de tényleg hálás voltam, annak ellenére, hogy sokszor gőzöm sincs, mit kéne csinálnom.

Pár perc erejéig meghatottan nézegettük a fát, ahogy illik. A kínos karácsonyi dalokat szerencsére mellőztük.
-Boldog karácsonyt mindenkinek! -mondtam én is, és sorra átöleltem mindenkit.

[justify]- Nos, boldog karácsonyt, gyerekek! - engedett be minket Apa a nappalival egybenyitott ebédlőbe. S bár már mindannyian láttuk a kidíszített helyet, olyan varázslatos hatást keltett, mint amikor először jártunk a Roxfortban.
- Wow! - suttogtam én is./justify]

Csak ekkor tűnt fel, hogy tulajdonképpen milyen sokan is vagyunk itt, a nyaralóban. Jacken szerencsére az idegesség nyomait sem láttam, úgy tűnik, már tapasztalt karib-szigeteki karácsonyesték levezénylésében. A többiek is viszonylag elegánsan, de nem önpusztítóan kényelmetlen vagy túl meleg ruhákban voltak: a fiúk valamilyen laza ingben és térdnadrágban, a lányok meg az enyémhez hasonló egyberuhákat választottak. A teraszajtóból ráláttunk a végtelen tengerre, és a fölötte alkonyba boruló égre, amely gyönyörű vöröseslila színnel szinte igazodott a benti lágy, színes izzófényekhez.

-Merlin! - kaptam levegő után, amikor megpillantottam magam a tükörben.
Szinte alig ismertem magamra. Még sosem volt rajtam ilyen gyönyörű ruha. Könnybe lábadt a szemem a meghatottságtól.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugrottam Vannah nyakába és jó szorosan megölelgettem.
Talán még sosem voltam ilyen boldog.
Azért a szobából kimentemben még egy kicsit eligazítottam a ruha ujját, hogy feltétlenül takarja a kereszt alakú nyomot a vállamon.

Szerencsére a ruha tökéletesen passzolt Maddie-re, és még egy hozzá illő csatot is találtam, amit a hajába tűztem, így megfékezve a folyton a szemébe lógó pár hajtincsét.
-Nagyon csinos lettél! -állapítottam meg.

-Hűűűűűűű, nagyon szépen köszönöm! - tátottam el a számat, szemeim szinte csészealj nagyságúra tágultak az izgatottságtól. - De izgiii! - sikongattam izgatottan, miközben követtem Vannah-ot szobája felé.

-Köszi! -mosolyogtam rá. -Óó, hát nem megfeledkezdtem rólad! Szeretnék neked kölcsönadni valami ruhát, hogy ne érezd magad nagyon kilógónak! Van egy ehhez hasonló egyberuhám, csak sötétbarna. Nagyon jól állna rajtad, és ahogy nézem a méretünk se különbözik nagyon. Mit szólnál hozzá? -kérdeztem olyan heves lelkesedéssel.

-Hűűű, nagyon szép vagy, Vannah! - esett le az állam konkrétan a padlóig, amikor a lány megjelent elegáns ruhájában a folyosón, párjába karolva. - Mindketten nagyon elegánsak vagytok! - mosolyogtam a fiú felé is.

A délután további része jó hangulatban telt (legalábbis a konyha környékén). Eleinte inkább csak egymás útjában voltunk, de szerencsére hamar összeállt, hogy ki mit tud ügyesen és gyorsan csinálni, így délután öt óra utánra már végeztünk is a karácsonyi vacsora összes fogásával. Eközben a többiek feldíszítették a nappaliban terpeszkedő pálmafát csillogó üvegdíszekkel és egy színes égősorral. Épp úgy, ahogy mi a fenyőinket szoktuk.
-Hé, emberek, szerintem lassan készüljünk az ünneplésre! -kiáltott Bree, mire mindenki elvonult a saját szobájába, hogy előkeresse az ünnepibbnek nevezhető ruháit. Én egy egyszerű szabású, elegáns fekete pántos ruhába bújtam. Hát ez fura lesz, hogy nyárias göncökben fogunk karácsonyozni...