Karib-szigetek

-Wáó! -gorsan felvettem a versenyt Bree-vel, de a kíváncsiság és döbbenet miatt akaratlanul is lefékeztem, hogy be tudjam fogadni a várrom látványát. A nap már lemenőben volt, és pirosas narancs sugarai szemgyönyörködtető külsőt kölcsönzött az egyébként is csodaszép, festői épületnek. Érdeklődve méregettem a kaput.
-Itt csak úgy random lehet ki-be járkálni? Mármint, nekünk biztos igen, de hivatalosan? -kérdeztem huncut hangon.

-Bevallom, az elején haragudtam, és még akkor is, mikor a repülőn ültünk, mert fogalmam se volt, hogy mire számítsak. De már nyoma sincs ennek.-nyugtattam meg.

-Figyi, én nagyon hálás vagyok azért, hogy itt lehetek. Most olyan dolgokat tapasztalok meg, amiket eddig még soha, de másoknak elég megszokott. Most vagyok először igazi tengerparton. Meg úgy általában nyaraláson. És az ágyam, Merlinre, annyira kényelmes, én még sosem feküdtem ilyenben. Meg az ebéd is fantasztikus volt! Csak tudom, nem nagyon látszik rajtam, ha valami boldogsággal tölt el. De most tényleg az vagyok. És olyan kikapcsoltnak érzem magam. -mondtam halvány mosollyal,de csillogó szemekkel. Nem akartam hangosan beszélni, mert annyira nem akartam másoknak reklámozni, hogy nekem mekkora újdonság ez a nyaralás.

-Akkor menjünk, jó ötlet. -törtem meg a csendet, már régen szólaltam meg. A többiek is helyeselték, így elköszöntünk a cukrászdából, és követtük Bree-éket, ők már jól tudták az utat.

-Ja, hát persze, ez a hely fantasztikus! El sem hiszem, hogy itt vagyok! -vigyorogtam rá. Azt hittem, így is épp eléggé nyilvánvaló az őrült lelkesedésem, de ezek szerint eléggé visszafogott vagyok. Hiába, öregszem...

-Isteni ez a fagyi! -jelentettem ki. -És most mi lesz? Van még valami izgi hely? -érdeklődtem lelkesen.

Hagytam, hogy a többiek a fagyijukkal elmenjenek valami ülőhelyet keresni és ott fogyasztani el a rendelést, én viszont inkább maradtam a pultnál, és málnás-kókuszos fagylaltomat a a pultos sráccal való romantikázás közben tüntettem el. Még a nevét sem tudtam meg, de igazából nem is érdekelt. Egyszerűen csak ki akartam kicsit nyújtóztatni eddig gondosan visszatartott véla-érzékemet, és megkavarni vele valaki másnak nyugodt állóvizű életét.

-Ralph, te milyet szeretnél? -kérdeztem barátságosan, miközben mellé álltam, és együtt bámultuk még pár pillanat erejéig a kínálatot. -Én asszem megpróbálkozom egy kókuszossal.
-Hm... Én meg a banános-fűszeresnél maradok. -mondta halvány mosollyal, majd odalépett a kiszolgálóhoz és kért. Közben szórakozottan figyeltem Vic viselkedését. Vajon minden szembejövő karibi sráccal el fogja ezt játszani? Mindegy is, ez most mindenesetre egész aranyos meg vicces is.

Engem nem is annyira a fagyik, sokkal inkább a pultos fiú nyűgözött le. Kifejezetten szép arca volt, a karibi időjárásnak megfelelően bronzbarna bőréhez képest csak úgy világítottak fehér fogai, amelyet viszonylag gyakran volt alkalmunk megcsodálni, ugyanis szinte állandóan mosolygott. Mindez a megpillantásától számított öt másodperc alatt futott át az agyamon, és miután magamban megállapítottam, hogy kifejezetten jól mutatnánk együtt, hagytam a többieket a rendelésükön tűnődni, és a pultra támaszkodva a szokott módon könnyed flörtölésbe kezdtem vele. Jól esett egy kicsit megint annak a szörnynek lenni, ami valójában vagyok, szinte lubickoltam abban, ahogy az érzéseivel játszadoztam, és így egy kis időre képes voltam elnyomni azt az üvöltő hangot a bensőmben.

Kíváncsian léptünk be a kis, barátságos helyiségbe. A stílusa teljesen passzolt a karibi hangulathoz: háncsból font székek és asztalok fogadtak minket, és a gyönyörű, egzotikus fából faragott pult mögül egy fiatal srác köszöntött minket széles mosollyal. Álmékodva mértük fel a választékot. Mindenféle hűtött sütemények trópusi gyümölcsökkel díszítve, na meg számtalan fagyi, amik szemmel láthatóan nem gyári, műízű utánzatok voltak, hanem valódi, helyi készítmények. Összefutott a számban a nyál, hogy végigolvastam a listát, majd mély tanakodásba estem, hogy melyiket is válasszam.

-Menjünk - egyeztem bele én is vigyorogva, majd egy fél órás készülődési és emésztési szünet után kényelmes, városnézős ruhában és kis hátizsákokkal a hátunkon gyülekeztünk az előtérben.

-Jó ötlet, én benne vagyok. -jelentettem ki.

Tele hassal dőltem hátra a kényelmes székben, és elégedetten néztem végig a megannyi elpusztított finomság romjain. Amikor Bree végül feltette a kérdést, hogy délután mit szeretnénk csinálni, legszívesebben a semmit választ vágtam volna rá, annyira tele voltam, de aztán eszembe jutott, hogy mégiscsak a Karib-szigeteken vagyok, úgyhogy egyetlen értékes percet sem szabad elvesztegetnem a lustálkodásra.
-Mit érdemes itt megnézni? Szerinted mi az, amit feltétlenül látnunk kell? - dobtam vissza a kérdést Brianne-nek, kissé előredőlve a székemen fürkésztem őt kíváncsian.

-Szuperül, talán még sosem éreztem magam ilyen... szabadnak. És kipihentnek. Vagy nem is tudom. -feleltem mosolyogva, és most tényleg nem túloztam ezzel a tőlem szokatlanul pozitív válasszal. A szendvicsem mellé most tettem pár aprócska és finomnak ígérkező grillezett rákot is, itt az ideje, hogy megkóstoljam. -Köszönöm, hogy itt lehetek. -jutott eszembe.

Vidáman falatoztam, majd a mellettem ülő Ralph-ra néztem. Mintha egy cseppet felszabadultabbnak tűnt volna, mint általában.
- Na, hogy érzed magad? - kérdeztem tőle.