Karib-szigetek

-Mi ez a... Ez az egész? Miért fekszik Bree a földön? Mi az a háborús övezet itt? -néztem körbe szörnyülködve. -Fogalmam sincs, mi történt itt. Felvilágosítanál? -néztem rá totál értetlenségben, a fejemet tapogatva, ami úgy sajgott, mintha jól bevertem volna egy bútorba.

Ösztönösen megpróbáltam kiszabadulni, de egy pillanat töredéke alatt rá is ébredtem, hogy egy mágia által kialakított kötözésből lehetetlen kiszabadulni. Szikrázó szemmel meredtem Jeffryre, de közben már a további lehetőségeket latolgattam. Az már biztos, hogy nem tudom a memóriatörlést végigvinni. Viszont, ha a többiek ezen információk birtokában maradnak, és tudják, hogy a Szövetség szeretne egy komplett bosszúhadjáratot indítani Roxfort ellen... Felverik az egész mágusvilágot, és nekem végem lesz... Mit tegyek, ha kiszabadulok? Nem maradhatok így örökre... Kétségbeesetten kutattam valami megoldást.

Ha Bree nem ugrott volna közéjük, Jeffry-t eltalálta volna a varázslat és annak rendje és módja szerint törlődik az emlékezete. De mivel őt találta el, nem lett sok hasznom. De ezek szerint működik! Ez bátorságot adott, és pillanatnyi zavart kihasználva Savannah-t támadtam hátba.
-Exememorian! -sziszegtem elszántan, mire a lány felsikoltott, és a varázslat erejétől támolyogva ahz egyik fotelre huppant, és teljes zavarral tekintett körbe a felforduláson. Vajon lesz időm gyorsan mindenkin végigcsinálni?

-Ti... Ti ezt az egészet nem tudhattátok volna meg! A rohadt életbe! Most szúrtam el tényleg mindent, az előbb. Meg fognak ölni! Megszegtem a legfontosabb aranyszabályt! -rémülten eszméltem rá, hogy mekora hibát követtem el, bár akaratomon kívül. Mi volt ez az egész? Csak nem Veritaserum? -futott át az agyamon a gondolat. Szédelegve kapaszkodtam meg az egyik kanapé karfájában, közben próbálva minnél messzebb evickélni a többiektől. Ezek valahogy, akárhogy is, a legféltettebb titkaim elárulására kényszerítettek... Vadul kutatni kezdtem a pálcám után. Vajon van annyi erőm, hogy megpróbáljam a memóriatörlést? Merlinre, az egyik legnehezebb rontás, még sosem próbáltam élesben... Bár egyszer, az egyik szövetségi gyűlésen, még réges-régen megtanították, és ki is próbáltam, de... Na végre, megvan a pálca. De kivel kezdjem? Mindenkinek el kéne mindent felejtenie az elmúlt fél órából. Elkeseredetten előrántottam a pálcát és Jeffryre szegeztem.
-Exememorian! -kiáltottam, próbálva elfojtani a bennem tomboló haragot.

Remegtem, és elkezdett minden kitisztulni. Ha próbáltam visszaemlékezni az elmúlt negyed órára, erős fájdalom nyilallt a fejembe, de lassan eltűnt a ködfátyol és ráeszméltem valamire. Minden erőmmel ösztönösen próbáltam kimenekíteni magam Bree kényszeres ápolása elől. Durván, mit sem törődve a nedves borogatás egyébként jóleső hatásával, felálltam. A szoba imbolygott körülöttem, mintha egy hánykolódó hajón állnék, és a többiek döbbent-rettegő-tanácstalan arcát látva bebizonyosodott a gyanúm: valaminek a hatása alá kerültem, és mindent elmondtam. Mindent. Amiket nem kellett volna.

Merlin szuperhősös alsógatyájára! Bree?! Értetlenül hápogtam pár másodpercig, mire értelmezni tudtam a helyzet súlyát. Ralph-ból épp száll el a Veritaserum hatása, de ő és Adam túl korán jöttek haza. Most akkor lebukunk? Vagy még pont menthető a helyzet azzal, hogy a fiú random rosszul lett társasozás közben? Most hirtelen nem mertem megszólalni és csak elszörnyedve bámultam a hullafehérré változó Ralphra.

-Öhm... Nem annyira. -éreztem, hogy minden vér kiszökik az arcomból és szemcsésen-csillagosan kezdtem látni, majd fülzúgás tört rám. A pohár vészesen remegett a kezemben, ezért inkább gyorsan letettem. Latolgattam, hogy vajon rögvest elhányom magam, vagy egyszerűen elájulok és elterülök a földön. Mi a Merlin szakálláért vagyok ilyen? Mi történt?

-Úgyhogy ja. Bosszút akarnak állni. És egyszer, hirtele, hatásosan megjelenni, berobbanni a köztudatba, abban a reményben, hogy a halálfalói előéletű máguscsaládok csatlakoznak hozzájuk és segítenek a bosszú véghezvitelében. -foglaltam össze elbambultan. -Még kíváncsiak vagytok valamire? -kérdeztem, mert hirtelen mindenki kifogyott a szóból. Tompán éreztem magam, mintha valami sűrű levegőközeg lenne közöttem és a többiek között, valamint gondolkodnom, a jelenre koncentrálnom is rettenetesen nehéz volt. Bágyadtan meredtem magam elé.

Miután realizálódott bennem, hogy mibe keveredett Ralph, és hogy egy halálfalószövetség tagja, elég nehezemre esett játszani a szerepet, és úgy beszélgetni a témáról, mintha ez teljesen oké lenne. Tompultan hallgattam, ahogy a legmélyebb titkait beszéli ki magából a Verita hatására.
És mindezt én indítottam el. Én tettem az italába! Merlinre, jó ötlet volt ez? Vagy pont hogy erre van szükség? És mi lesz, ha vége, alig tíz perc maradt a hatásából, rá fog jönni, hogy mindent elárult nekünk? Számtalan kérdés tódult elém, és nem tudtam egyikre sem a választ. De most a legfontosabb, hogy ügyes taktikával szedjünk ki belőle még többet.
-És mondd csak, hányan vagytok? Azért kerülnek elő támogatók? -kérdeztem semleges hangon, remélve, hogy ez egy hasznos kérdés.
-Mikor hozzájuk kerültem, alig tizen voltak, most meg... Olyan huszonöt állandó tag, de még legalább ötven emberrel tartják a kapcsolatot, csak a távolságok meg a túlbiztosított Hoprendzser miatt csak levélben kommunikálnak legtöbbször velük. Én vagyok közöttük a legfiatalabb... -mondta Ralph, de nem lehetett eldönteni, hogy undorodik vagy büszke erre a tényre.

-Nem tudom, ez elég kiszámíthatatlan. Amit akarnak, azt e is érik. Nagyon elszántak. Többször is emlegették, hogy egyszer ostromot indítanak egész Roxfort ellen, hisezn az a hely a magja a társadalmunknak, az ottanaiknak kell bűnhődniük. -feleltem halkan, de teljesen érzelemmentesen.

-Öh... Hát végül is tényleg... -miért is tartottam magamban olyan görcsösen ezt az egészet? Hiszen megbízhatok bennük, a barátaim. -nyugtázta sebesen valami távoli hang bennem.
-Az a helyzet, hogy még túl kevesen vagyunk... illetve vannak ahhoz, hogy valami konkrétabb lépésre kerüljön a sor. Még erőt és támogatást kell gyűjtenünk. Ügyesen csalogattak magukhoz és most tartanak sakkban. De ugyanakkor boldoggá tesz, hogy annak idején, hat évvel ezelőtt megbíztak bennem, és felkértek arra, hogy legyek a Roxfort-beli mindent látó szemük. Ezekben a mágusokban iszonyú bosszú fortyog, amiért a vezérüket megölték. Én.. Én nem is tudom mit tehetnék. Ha otthagynám őket, hogy hagyjanak békén ezzel sötét dumával, nekem semmi közöm hozzájuk, akkor válogatott módszerekkel kínoznának halálra. De valahol meg mégis, talán tudat alatt, de megértem őket, és egyetértek velük. -fejtettem ki, és minden szóval könnyebb lett a lelkem.

Bár tudtam, mi fog most történni, Ralph szavai sokkoltak. Mi a Merlin alsógatyájáról beszél? Nagyon rossz előérzetem lett. Konkrétan tátott szájjal hallgattam, ahogy egy halálfalócsoportról magyaráz, mintha nem is tudom hányszor már előadásokat tartott volna róla. Te jó ég. A felismerés szép lassan kúszott a tudatomba, és fokozatosan kezdtem összerakni a képet. Az a furcsa viselkedése, az emberkerülése, és mikor olyan borúsan mered maga elé a gondolataiba merülve... Hát ezért nem engedett senkit a közelébe? Elég nehezen kaptam észbe, hogy nem kéne ennyire csodálkozónak lennem. Lopva a többiekre pillantottam, vajon ők hogy reagálnak erre a borzalmas vallomásra?