King's Cross

-Látom, tényleg jó tesók vagytok... -állapítottam meg. Pár perc múlva éreztük, hogy fokozatosan lassul a vonat majd fékez és megáll. Örömmel szedtük össze cókmókjainkat és leszálltunk. Elköszöntünk egymástól és én elindultam a mardekárosokból álló tömeg felé, hogy aztán felüljünk a kocsikra amik a Roxfort épületéig elvisz minket...

/folytatuk hamarosan Roxfortban/

-Hát ja. Biztos vannak, akik kevésbé passzolnak a csapatba... De a Teszlek Süveg dönti el az egészet. -állapítottam meg.
-Szerintetek mennyi van még az útból? -kérdeztem, miközben felálltam és kinéztem az ablakon.

-Hát, hogy őszinte legyek, elég vegyes társaság vagyunk. Azért jól vág az eszünk, mint a Hollóhátasoknak, de valahogy másképpen gondolkodunk. Talán logikusabban, szerintem mi inkább a logikát, az összefüggéseket keressük. Dolgozatoknál naygrészt mindent az IQ-ra hagyunk, mint hogy tanuljunk.-itt elmosolyodtam, komolyan alig tanulunk, de nem is kell. -Meg mondjuk a kreativitás is elég hangsúlyos, sokszor ezt keverik a ravaszsággal,és kap negatív hangzást az egész ház. Hogy a mostani tagokkal nem tudok különösebben jóban lenni, többek között azért van, mert a többiek neveltetésében még érezni ezt a kivagyiságot, hogy ki aranyvérű, meg ki nem. Ez megmaradt régről, de hát nem lehet tökéletes minden. -számítottam rá, hogy visszakérdeznek, de erről tudok nyíltan és őszintén beszélni. Az se érdekelne, ha hallották volna a többiek, akikre az utolsó pár gondolatom vonatkozott.

-Értem. Tehát akkor azért tényleg van bennetek bátorság meg bevállalási képesség, de még a csapatösztön is különösen fontos. Jól hangzik. Mondjuk valamilyen szinten azért biztos minden házra jellemző az összetartás, de talán nem az a kiemelkedően fontos. -mondtam elgondolkodva. -Köszi.

Mivel úgy tűnt, hogy egy időre kifogytunk a szóból, ezért előkerestem pár új tankönyvemet. Kíváncsian lapoztam bele az Átváltoztatástan 6.-ba. Egy másik szeretett tantárgy, a SVK után, de annak a könyvét már szerintem az utolsó betűit átnéztem. Fogalmam sincs miért, de valahogy gúnnyal nyugtáztam, hogy igen kevés hasznos dolgot tanulunk idén. Mindenesetre jó szórakozni az átváltoztatásokkal, én szeretem és sosem jelentett gondot. Ekkor eszembe jutott valami fontos kérdés.
-Tudom hogy fura kérdés, de egyszerűen csak kíváncsi vagyok. A Griffendélbe tényleg bátor emberek kerülnek? Még sosem volt lehetőségem megkérdezni egy griffendélestől. De ha nem tudjátok megfogalmazni, vagy nincs erre értelmes válasz, nem baj ám. -lehet hogy ostoba ötlet volt felhozni ezt az egészet, mert ki tudja mire kezdenek el ettől gondolni, de már mindegy. Legalább letudtam ezt a kérdést, amit már régóta tárolok a megfelelő alkalomra.

-Értem. Amúgy gondoltam. -mosolyodtam el. Nagyjából hasonlítottak egymásra, de azért nem olyan hű de nagyon. Mivel egyidőseknek tűntek, szinte biztos voltam benne hogy ikrek. Volt szerencsém már néhányhoz az árvaházban anno.

-Dehogy zavartok. Nem azért mondtam azt az előbb mert zavarnátok. Csak az a tapasztalatom, hogy jobb, ha előbb tisztáznom mindenkivel, hogy nem vagyok olyan bőbeszédű és cseverészős, mint mások, de hallgatni szívesen hallgatok másokat és tág érdeklődési köröm van. Amúgy szoktam szólni, ha utat valaki, úgyhogy nyugodtan. Még mesélj valamit magatokról ha szeretnél.

-Floridában. Egyik szülőmet sem ismertem. Úgyhogy ha minden igaz, árvaházban kezdtem az életem. Olyan hét éves korom körül örökbe fogadott egy mugli házaspár, de nem bírtam túl sokáig náluk és elszöktem. Azóta se találtak meg. Igen, és utána elég bonyolult dolgok történtek. Véletlenül rátaláltam a nagymamám házára, csak a név egyezés miatt ismertem rá, hogy ő az. Felszöktem a padlására, és rájöttem, hogy egész jól el lehet ott lakni. Megoldottam mindent, iskolába is jártam, de ő maga sosem tudta, hogy ott lakom. Nagyon öreg volt már és sosem jött fel a padlásra, nem is hallott jól, valamint egy idő után meg valahova elment hosszú hónapokra, talán szanatóriumban vagy mit tudom én. Tudom, elég meredeknek hangzik, de ez volt. Hamar kiderült számomra, hogy varázsló vagyok, ami sok dologban segített, na meg szerencsére kaptam külső támogatást is mágusoktól, mielőtt még késő lett volna. Azért sikerült bejutnom a Roxfortba. -foglaltam össze eddigi életemet. Az utolsó előtti mondatomnak csak az első fele volt igaz, a másik fele nem, de csak azért szoktam azt mondani, hogy kicsit megnyugodjanak, akiknek mondom, és ne tegyenek fel kínos részletkérdéseket.

-Nem, köszönöm. Nem vagyok túl jóban a Mindenízűvel. -utasítottam vissza egy halvány mosollyal. Még csak az kéne, hogy valami okádék ízűt fogjak ki a szemük előtt, gondoltam.
-Amúgy az előbb csak burkoltan azt mondtam, hogy nehéz velem barátkozni. De nem lehetetlen. Elég zűrös körülmények között éltem kisebb koromban, nagyrészt tök egyedül, és, hát ezért. -közöltem velük később, miközben valami zavart, szórakozott féloldalas mosoly ült ki az arcomra. Na, most aztán rájuk zúdítottam még egy rétegét a felettébb összetett személyiségemnek, nem hinném hogy ki tudnak igazodni rajtam. Ahogy én sem magamon jelenleg.

-Nem köszi, nem vagyok éhes. -mondtam kedvesen, már amennyire ilyen szituációban lehetséges. Tényleg nem kívántam egy falatot sem, és az itteni büfé hülyeségeire még mással sem hívatnám meg magam. Valahogy sosem tudtam értékelni a Mindenízű drazsét meg a csokibékákat.

-Bizonyára megvan benned is az a tudat, hogy a mardekárosok nagy százaléka sznob barom, de én nem tartozom közéjük, talán épp azért vagyok antiszociális egy kissé. -úgy éreztem, erre valamit vissza kell vágni, és jobb nem jutott eszembe. Mindezt tökéletesen semleges hangnemben mondtam, nyugodtan, tájékoztató jelleggel. Értsék, ahogy akarják. Nem igazán gondolkodtam arról, hogy ennek a kijelentésemnek mi lesz a következménye, de nem is érdekelt. Mindenesetre belül kíváncsi voltam egy kicsit a reakciójukra. Nem szokásom, hogy engedjem magam felhúzatni, ezért próbáltam lehűteni a hangulatot egy kicsit.

-Ralph. Ralph Blackwine. Griffendélesek vagytok, ugye? -próbáltam leplezni az érdektelenséget a hangomban, ami elég jól sikerült.

Mikor elértük a végleges sebességet, és kiértünk a városból, tudtam, hogy el fog kezdődni a még kínosabb és unalmasabb időszaka az útnak. Éreztem, hogy most már nem lehet megúszni, hogy szóljak valamit.
-Hogy hívnak titeket? -vágtam szét a zakatolás tompa zajában beállt belső csendet.