Kviddicspálya

október 3.

A szél jeges fuvallatokkal söpört végig a roxforti birtokon. Az épület közvetlen közelétől egészen a kviddicspályáig a hosszú fű a földig hajolt, a bokrok és a fák nyögdécseltek a hidegtől, állhatatosan küzdve még zöld leveleik épségéért. A Szellemszálláshoz vezető titkos alagút bejáratát őrző, általában zord természetű fúriafűz most fázósan dörgölte egymáshoz ágait, az óriáspolip pedig mélyen megbújt a tavacskája mélyén, elzárkózva a jeges fuvallatoktól, pedig ezekben a hajnali órákban még javában a felszínen szokott lubickolni október első negyedében. Szokatlan volt, hogy ilyen korai szakaszában az ősznek már ilyen hideg legyen, de ez sem volt egy átlagos év. Miközben séta közben fázósan összébb húztam magamon a kabátomat, visszaemlékeztem Aberforth Dumbledore szavaira, amiket a Roxfortba való indulásom előtt intézett hozzám. Tulajdonképpen csak két rövidke szó volt, miközben az egyik ritka, esetlen, de annál szeretetteljesebb ölelésében részesített indulásom előtt, a Szárnyas Vadkan ajtaja előtt. Vigyázz magadra dörmögte hosszú szakálla takarásában, miközben ragyogó kék szeme sötét elővigyázatossággal repkedett jobbra-balra, végig a roxmortsi falu hosszú utcáin. Minden porcikájából éberség áradt. Másnak gyakorlatilag semmit nem jelentett volna ez a figyelmeztetés, csak egy habókos öregember tanácsát az örökbefogadott árvájának. De én ismertem Aberforth Dumbledore-t. Ismertem a hanglejtését, ismertem a taglejtését. És akkor mindegyik azt sugározta: Veszély! Veszély! A nyár során már többször is rajtakaptam, amint borongós, sötét arckifejezéssel olvasott egy McGalagony igazgatónőtől kapott levelet. Olyan erősen szorította a lapot, hogy az több helyen meggyűrődött, bozontos szemöldökét pedig olyannyira összehúzta, hogy a szeme szinte eltűnt mögötte. Valami nem stimmelt, és ezt én is tudtam. De akárhányszor csak kérdezni próbáltam, mindig elhessegetett, mondván, ne üssem bele az orromat a felnőttek dolgába. Pedig én nem kíváncsiskodni akartam, hanem információt szerezni. Véleményem szerint a kettő teljesen más dolog. Persze Aberforth Dumbledore ebben sem értett egyet, és mereven elutasította, hogy bármire is válaszolnia kelljen. Konokul ellentmondott, és semmi sem téríthette el véleményétől. Én viszont még akkor elhatároztam, hogy figyelni fogok. Figyelni és résen lenni.
- Ééés… Phee is befutott! Háromszoros hurrá Sophie-nak! – üdvözölt harsányan és vigyorogva Bill hangja.
Ijedtemben ugrottam egyet, mert ilyen korán nem vártam, hogy bárkivel is találkozom az öltözőben, pláne nem Bill-lel, aki általában késni szokott. Megfordultam, hogy megkérdezzem, mit keres itt ilyen korán, és hatalmas meglepetésemre hat szempár pislogott vissza rám.
- Mi történik itt? – tettem be magam után az ajtót kérdőn, miközben hátravetettem a kapucnim az arcomból, hogy lássak valamit. – Húsz perccel a megbeszélt időpont előtt vagyunk, vagy nem? – cincogtam ijedten. – Mit keres itt mindenki? – néztem a hatfős társaságra értetlenül és rémülten, akik pedig rám néztek vissza ugyanolyan kérdőn (kivéve persze Billt, aki a kezét tartotta a levegőbe vigyorogva egy üdvözlő pacsira).
- Mondtam, hogy stratégiai megbeszélést tartunk harminc perccel az edzés előtt. Billnek szóltam, hogy szóljon neked is, mert nem találtalak – lövellt gyilkos pillantást az említett felé Caroline.
Összeugrott a gyomrom, hogy már megint elszúrtam valamit. Valószínűleg Bill-nek is ugyanilyen gondolatok járhattak a fejében, mert villámgyorsan leengedte a kezét a levegőből, és ijedt pillantással húzta össze magát, de Caroline már nem is figyelt rá. Miközben Kayla mellé osontam, hogy kikerüljek a figyelméből, ő lendületesen felállt, leporolta különben makulátlan ruháját és egy, már korábban felállított tábla elé állt.
- Nincs sok időnk, így rögtön el is kezdem. Felvázolnám a stratégiánkat a következő idényre – koppintott erőteljesen a táblára pálcájával, amin azon nyomban színes képek mozgó hada jelent meg.
Az idegességet rögtön felváltotta a figyelem. Minden idegszálamat megfeszítve igyekeztem minél jobban rögzíteni a látottakat és hallottakat, miközben felöltöttem a kviddicstaláromat. A kettő egyszerre nehéz feladatnak tűnhet, de öt év alatt már megszokod ezt a strapát. A tested rááll a talár felöltésének módjára, így már szinte gépiesen csinálod, és már csak Caroline-ra kell figyelned. Amit nem árt, ha minimum tíz alvással töltött óra vagy húsz liter kávé ledöntése után teszel. Vezetőnk három különféle stratégiát vázolt fel húsz perc leforgása alatt, hihetetlen sebességgel és elképesztő profizmussal. Minden háznak elemezte a csapatfelállását, a tagok potenciálját, a seprűik tulajdonságait, és ezek alapján minden háznak külön stratégiát is állított fel. A végén pedig százalékosan megállapította, melyik ház ellen mekkora esélyünk van. Természetesen ez csak elméleti, változó érték volt, de mindenesetre jó volt látni, nagyjából mennyi esélyünk van. Buzdító hatása volt, legalábbis rám nézve. A beszéde végeztével nekem már zsongott a fejem a lehetséges esetek hadának lejátszásától.
- Mint már tudjátok, az első meccsünk jövő héten, szombaton, a Griffendél ellen lesz – csapta össze két tenyerét Caroline szigorúan. – Mivel a nyerési esélyünk ellenük 39%, ettől a naptól kezdődően rendkívüli edzések a hét minden napján, akkor is, ha különben nem lenne. Csapatmunkát, és különleges odafigyelést várok el a csapat minden tagjától – nézett egyenként a szemünkbe Caroline szúrósan.
Szinte önkéntelenül is bólintottunk, a csapat kezdeti lazasága elszállt, még Bill is komolyan és elszántan meredt a táblára. Számok, százalékok, taktikák, seprűmárkák jellemzői száguldoztak a fejemben.
- Akkor mindenki a pályára! Hét óráig lefoglaltam az arénát, az két óra tömény edzést jelent. Mindent bele!
A csapat azonnal felpattant, mindenki seprűt ragadott, és izgatottan, párosával szaladtak ki az ajtón. Én is indultam volna utánuk, de Caroline a karomnál fogva visszatartott. Hiába volt tele a fejem, nem kellett megkérdeznem, mit szeretne, már nyújtottam is a kezemet a kis kártyácskákért, miközben fejben még mindig különféle seprűk paramétereit rögzítettem. Caroline először döbbenten nézett rám, majd csak mosolyogva megcsóválta a fejét.
- Örülök, hogy a csapatunk tagja vagy. Jó stratéga vagy – nyújtotta át végül a papírokat. – Ha mindent beleadsz, akár nyerhetünk is. Nem akarok túl nagy stresszt a vállaidra helyezni, de…
- A fogó teljesítménye 65%-ban számít bele a játék végkimenetelébe – bólintottam. – Tudom.
- Pontosan – nézett a szemembe komolyan ő is. – Ne feledd…
- Először elemezd a helyzetet, figyeld meg a játékosokat, hogyan viselkednek, mit csinálnak, mikor, milyen erősséggel játszanak, hogy viselkedik a seprűjük. A cikesz a játék kezdete után számított 10 percen belül csak 12%-os valószínűséggel bukkan fel, addig 88%-os valószínűséggel elrejtőzik, de nem árt figyelni. Mindig figyeld a másik fogót is, lehet, hogy gyorsabban észreveszi a cikeszt, mint te. De mindenekelőtt ügyelj a biztonságodra, és csak akkor indulj veszélyes rohamokra, ha van biztos terved. Ha elbuksz, 91%-os valószínűséggel veszít a csapat – daráltam le, szinte levegőt sem véve, majd ijedten a számra csaptam, és félve pislogtam fel a nálam egy fejjel magasabb lányra.
Caroline mosolyogva ingatta a fejét.
- Sophie Angel, fogalmam sincs, hol tárolod ezt a rengeteg tudást – sóhajtott, majd egy árnyalatnyival komolyabban a lapokra bökött. – Idén viszont nagyon erős a Griffendél csapata. Jordan Young, a fogójuk pedig nagyon ígéretes, ügyes és gyors játékos. Nagy ellenfeled lesz. De ha használod az eszed, és követed a stratégiát, nem lehet gond. Alaposan tanulmányozd át a kártyákat.
- Hé, jöttök már? – suhant el az ajtó előtt Bill a seprűjén.
Caroline egy biztató mosoly kíséretében a kezébe kapta a seprűjét, majd kifordult az ajtón. Én gyorsan a talárom zsebébe süllyesztettem a kártyákat, és követtem a csapattársaimat az arénába. Mivel azalatt a húsz perc alatt az eső is szemerkélni kezdett, lepergető bűbájt vontam magam köré, és csak ezután szálltam fel a társaim közé, majd a próbameccs Caroline sípszavára el is kezdődött.

Igen! Alig várom, hogy kommentátor legyek megint! – mondta ugrándozva Beth. – Na, menjünk! Alig várom, hogy seprűre szálljak!
Nem kellett sok várnia, el is kezdhettük egyből a feladatot.
- Em, minden oké? – lépett mellém Eric.
- Persze, csak tudod, a tériszony…
- Ígérem, hogy nem engedem a közeledbe a gurkókat! – borzolta össze a hajam a a fiú.
- Nos, látjátok azokat a lila zászlókat? Ott, messze? Oda kell repülni.  Én leszek a harmadiknál, mivel én tudok a legjobban repülni. Az elsőnél legyen Jeanice és Noah, a másodiknál Em és Eric, mivel Jeanice és Eric terelők. Nos, siessünk, mert azok, akik előttünk voltak a fejtörős izénél, azok még a seprűjükkel sem találkoztak. Gyerünk! Szálljatok fel! Gyorsan! – osztotta ki a feladatokat Beth és már el is suhant. Mindannyian a kijelölt helyünkre repültünk. Jeanice-t sokszor láttam a versenyeken, de most, szinte testközelből sokkal ügyesebbnek tűnt. Noah kissé ügyetlenkedve, de a tojást átadta nekem, ami egy kanálban volt. Egészen nehéz volt a kisméretű tojás, ráadásul mindig ki akart mászni, ami még nehezebb volt. Eric nagyon ügyes volt. Végül Beth villámsebességgel (és magas sarkúval!) elszáguldott a fészekhez, így perpillanat mi vezettünk. A következő feladat megint a Bűbájtanteremben zajlott le.

Mivel Chase kivételével mindannyian kviddicsezők vagyunk, nem féltünk a most következő ügyességi feladattól. Már várt ránk egy fiatal tanár, aki a repüléstant is szokta tartani, és kért minket, hogy oszoljunk két párra és maradjon utolsónak egy. Én maradtam utolsónak, még így is, hogy Bree rosszalló pillantást vetett rám, amikor ezt kijelentettem. Fogóként egyébként sem vagyok túl jó az összedolgozásban, hiszen ott is egyedül kell boldogulnom. Nekiláttunk a tojással való szórakozásnak, ahogy a feladat kérte.

Itt zajlanak a kviddicsmeccsek. Minden érdeklődő diákot szeretettel várunk a hatalmas lelátókra szurkolni!