Titkos folyosó és az átlagosnak tűnő roxmortsi ház

Hozzászólások száma : 21 Join date : 2015. Jul. 31.

Kedves Naplóm!

Anya nem engedte, hogy Lucio nálunk töltse a szünetet, pedig ő a Roxfortban maradt, így simán lejöhetett volna hozzánk karácsonyozni, de ez van. Anyával nem érdemes veszekedni, mert van egy elég erős karaktere. Igazán nehéz leírni pontosan, hogy ezt hogy is értem. Ha valamiről szeretné, hogy úgy legyen, ahogy ő akarja, akkor eléggé határozott tud lenni: a hangja jégszilánkos és az, hogy ő is metamorfmágus kifejezetten ijesztővé tudja tenni, ha úgy szeretné. Ez egyáltalán nem baj, mert mindig ki kell állnunk a magunk igazáért, de ami engem illet, szerintem néha hagyni kell másokat is érvényesülni. Honnan is jutottam el idáig?
Szóval Lucio maradt a Roxfortban, nekem pedig el lett intézve, hogy alapvetően a szünetet az iskolában töltsem, csak a huszonnegyedikéről huszonötödikére virradó éjszakát töltsem Roxmortsban. Alapvetően egy kicsit szomorú lettem volna, hogy Anya ennyire el akar távolítani az útból szokásához híven, viszont így legalább több időt tölthettem Lucióval - egy idő után majdhogynem teljesen meg is győztem magam arról, hogy emiatt alakultak így a dolgok.
A Szárnyas Vadkanban alig voltak vendégek huszonnegyedikén, így Anyával nyugodtan fogyasztottuk el a karácsonyi vacsorát, ami, ha az időt nézzük, inkább volt uzsonna, mint vacsora. Estére több magányos ember volt várható, akik a bánatukat el akarták volna inni a fogadóban, így még a csúcsforgalom előtt szerette volna letudni a formaságokat, ahogy ő a karácsonyt és minden ehhez hasonlót hívta.
Miután megettük a maradék csilissárkányt (ami igazából csirke volt, de sárkány néven adtuk el, mert nem volt elég bevétel a sárkányhús vásárlására), elővettem az ajándékot, amit hoztam neki.
- Tessék - nyújtottam át a kicsikét elcsúszott masnis csomagot. Bár tudtam, hogy nem fog rá különösebben nagy figyelmet fordítani, kíváncsian figyeltem az arcát, miközben kibontotta. Épphogy kilátszott az ajándék egy része, amikor félretette az asztalra.
- Te csináltad? - kérdezte.
- Igen, én kötöttem. Tetsz…? - nem tudtam befejezni a szót, mert közbevágott.
- Egy árnyalattal sötétebb zöld jobban illett volna bele - közölte érzelemmentesen, majd hirtelen szikra csillant a szemében, amit nem tudtam hova tenni. - Az én ajándékom a számodra ezerszer jobb.
Ajándék? Anyától? Nekem? Elfogott a gyermeki izgatottság, de próbáltam magamban tartani. Nem láttam egy csomagot sem a szobában, így nem igazán tudtam, mire számítsak.
- Emlékszel, amikor kérdőre vontál Ralph miatt? - kérdezte. Én nagyot bólintottam. Hát hogy is felejthettem volna el azt estét… A hideg végigfutott rajtam a fájdalom emlékére. - Nos, szeretném, ha te is beépülnél oda, ahova ő.
- Mármint… - a testvéreimhez?, akartam volna kérdezni, de ezt csak fejben tettem hozzá. - Mire gondolsz pontosan?
- Férkőzz be az ikrek és a barátaik bizalmába, és figyeld meg Ralph-ot. Nem vagyok biztos abban, hogy nem csábították el a rossz oldalra - mondta teljesen komolyan. - Ne okozz csalódást Anyucinak, rendben?
Megszeppenve bólogattam. Nem tudtam vagy mertem bármit is mondani, mert megint a jégszilánkos hangján beszélt és a szeme ijesztő zölden villogott.
- Tudtam, hogy örülni fogsz - mosolygott szélesen. - Hát nem én vagyok a világ legjobb anyukája?
Erre szokták mondani, hogy vigyázz, mit kínánsz. Annyi éven át vártam, hogy Anya végre komolyan vegyen, de most valahogy nem éreztem jól magam ettől az egésztől. Elsőéves korom óta csodáltam távolról a testvéreimet, de egy-egy félszeg bocsin kívül többet nem szóltam hozzájuk. És most egyszerre meg kell velük ismerkednem, sőt, hazudnom is kell nekük - ráadásul azt sem tudom, miért.
- Köszönöm - mondtam, majd felmentem a szobámba.
Köszönöm a vacsorát, köszönöm a lehetőséget, köszönöm a bizalmat, köszönöm, hogyha ezt végigcsinálom és kiderül, sosem lehet normális kapcsolatom a testvéreimmel. Értse ahogy akarja.

December
Szeptember óta rendszeresen jöttem a szövetség találkozóira, de semmi említésre méltó dolgot nem tudtam meg, sőt, ők sem tőlem. Na majd most. Igaz, már pár hete itt van ez a bizonyos Jeffry, de még nem volt lehetőségem szólni nekik róla.
Végigjártam a szokásos alagutat, majd a Mézesfalás pincéjéből egy további titkos folyosórészen kellett végigmennem, hogy egy csapóajtón át feljuthassak a találkozók helyszínére. Mindig elbűvöl, hogy mennyi szervezésbe telhetett az, hogy el tudok jutni a Roxfortból ide, bárki odavalósi tudta nélkül.
Mint mindig, kissé feszengve néztem végig és üdvözöltem a hosszú tölgyfa asztalt körülülő boszorkányokat és varázslókat. A levegőben érezni lehetett a hamisítatlan sötét mágia-hangulatot. Mit sem változott ez a helység azóta, amióta először, elsőéves koromban ide kerültem. Egy sötétszürke gyémántokkal díszített csillár adta a gyér fényességet a szobában, az ablakok elé súlyos könyvespolcokat toltak, és a többi fal mentén is ilyenek álltak. Az asztalnál mindig másképp ültek le, mivel nem volt senki sem kinevezve vezérnek a társaságból. Még, legalábbis.
Minden találkozó általában úgy kezdődik, hogy az idősebb, gyermektelen és felettébb begyöpösödött boszorkányok elsápítozzák, hogy megint nőttem, meg hogy milyen jóképű fiatalember lett belőlem, igazán nem gondolták volna hat évvel ezelőtt. Ezután mindenki beszámol, többek között arról, hogy ki talált, vagy legalábbis kezdett el figyelni olyan mágust a környezetében, aki esetleg alkalmas lenne szövetségi tagnak. Mert hogy új, különleges emberek mindig kellenek. Ezután tőlem érdekődnek a Roxfort iránt, mi fontosabb történt, milyen a hangulat, milyen előre látható események lesznek.
-Hát, az a helyzet, nem tudom, hogy hallottak-e erről valamit, de elvileg a Durmstrangból átjött egy hatodéves diák hozzánk. -törtem meg a várakozó csendet. -A Griffendélbe. Elég gyanús, valahogy nem értem mit keres itt, így tanév közben. A többiek már befogadták, de nekem még nem volt lehetőségem közelebbről tanulmányozni az illetőt.
-Érdekes. -hümmögött egy pofaszakállas, középkorú varázsló. -Ennek még majd utánanézel a Minisztériumban, ugye Carl? -fordult a mellette vajsört kortyolgató sasorrú, nyurga férfihoz. Ő fontos láncszem, rengeteg adatot ki tud deríteni feltűnés nélkül a Mágiaügyi Minisztériumban, mivel ott dolgozik, mint titkár.
-Igen, persze. Hogy is hívják a srácot? -kérdezte felcsillanó szemmel.
-Jeffry Rye.
-Frankó. Utána fogok nézni holnap, tudjátok, kedvemre csámcsoghatok az egész oktatási adatbázisban. -vihogott.
-Te meg próbálj barátkozni vele, és megtudni, mit mesél be, miért jött ide! -utasította az asztal másik tájékáról éles hangon egy feltupírozott hajú idős boszorkány. Talán ő volt az egyetlen, aki valahogy nincs kibékülve az én jelenlétemmel, és mindig azt próbálja hangoztatni, hogy haszontalan vagyok, meg hogy el fogom szólni magam az iskolában.
-Ó, azért annyira ismerhetnéd Ralphot hogy nem fogja elsietni, meg nem az a szociális típus. Csak szép lassan, biztos meg fogsz tudni dolgokat. -vágott közbe, szintén teljesen fölöslegesen egy huszonvalahány éves varázsló, aki nagy haveromnak képzeli magát, holott nekem fogalmam sincs róla, ki ő.
Azt hittem, békésen elcseverészünk még majd a fekete mágia csodálatosságáról egy fél óráig,aztán mindenki megy a dolgára. De ekkor zavart krákogások szakították meg a hirtelen beállt csendet, mindenki egymásra nézegetett, csak én nem értettem, mire várnak.
-Ja igen, szóval. -állt fel hirtelen a pofaszakállas fazon. -Akkor most hivatalosan is itt az ideje, hogy megegyezzünk és véglegesítsük, hogy mikor akarunk bejutni a Roxfortba.
-Mi...? A Roxfortba? Mit akarnak maguk ott? -kérdeztem elhűlve. De akkora hangzavar lett, mindenki mondta a magáét, röpködtek a dátumok, helységnevek, hogy elveszett a hangon közöttük. Idegesen kapkodtam a tekintetem a 8 felnőtt között, de mintha rólam teljesen megfeledkeztek volna. Pedig én vagyok a roxfortos...