Zsebpiszok köz

A szokott módon, ahogy azt már hatodik éve csinálom, augusztus utolsó hetére ideiglenesen felköltözöm a Köz egyik ócska, ősrégi bérlakásába. A Szövetség mindig elintézi nekem. Igaz, közel sem egy elsőosztályú luxus lakosztály, de túl lehet benne élni pár napot. Az iskolára szükséges dolgok megvásárlását általában estefelé intézem el, mint minden mást. Éjszakai ember vagyok, ekkor vagyok a legkreatívabb és leghasználhatóbb. Nyaranként nagyszerűen eltolhatom a napirendemet úgy, ahogy nekem jó, de az átkozott roxforti időbeosztás szörnyű, fordítva kell mindent csinálni, mint ahogy jó lenne nekem...
Mivel már nyár vége van, ezért szerencsére már nem sötétedik olyan későn. Hét körül volt, amikor csendben elhagytam a lakást, és zsebemben pár galleonnal nekivágtam a boltoknak. A Szövetség adott egy kis pénzt, csak hogy a legszükségesebbekre legyen keretem.
Már nem volt nagy tömeg, de azért voltak még annyian az utcán, hogy el tudtam vegyülni közöttük, nem tűntem fel senkinek, remélhetőleg. Az üzletek nemsokára bezárnak, így igyekeztem mindenhol a lehető leggyorsabban összeszedni a szükséges felszerelést. Sosem tudott érdekelni, hogy milyen iskolaszereim vannak, hogy milyen tollal írok és mire. Így a legolcsóbb vagy a legközelebb megtalálható dolgokat vettem meg. A könyveket is gyorsan letudtam, majd a szerzeményekkel visszaballagtam a Közbe. Erős különbség volt érezhető a két részen lévő mágusok között- mondjuk én itt a Zsebpiszokban jobban éreztem magam. Lepukkant, de annál érdekesebb boltok, nincs tömeg,vagy látványosan örömködő és fagyizó családok.
Miután visszaértem, kiültem az ablakba, és beleolvastam a hatodikos Sötét varázslatok kivédése tankönyvbe. Ezeken az órákon mindig is figyeltem, hiszen két oldalról is hasznos volt: éles helyzetekben (amikben már többször voltam, mint bármelyik más roxfortos diák, sőt, megkockáztatom, tanár) tudtam védekezni, plusz tudtam, hogy mik az átlagos mágusok gyengéi, amikor sötét varázslattal találják szembe magukat. Fura szemléletük és hozzáállásuk van a tanároknak. Órákon mindig úgy érzem egy kicsit: egy lépéssel előttük vagyok, átlátok a dolgokon...