Young-ék házatája

-Jordaaan! -a kicsi, de annál hangulatosabb családi ház teraszáról egy idős asszony kiáltott le, valamerre a sűrűn virágokkal és fákkal beültetett előkert irányába.
A hangra felkaptam a fejem, és lekászálódtam a körtefa egyik kényelmes ágáról. Egész idáig ott üldögéltem, ölemben egy vaskos növényhatározóval, és azon törtem a fejem, hogy a jobb tenyeremben pihenő fura alakú termés- feltehetően egy ritka virágé- konkrétan mitől származik. Amióta megpillantottam a kerítés tövében, teljesen lefoglalt ez a kis cucc, és lázasan kutattam. Most azonban a mamám szólított, így átmenetileg felfüggesztettem a böngészést. Egy kiszámított mozdulattal a vastag határozókönyvet a fűbe ejtettem, zsebre vágtam a termést, és szaladtam is fel hozzá.
A nagymamám egy különösen angyali teremtés volt, és akkor is ezt állítanám, ha csak egy szomszéd lenne. De Ő jóval fontosabb bármely más személynél az életemben, mivel Ő nevelt fel, három éves korom óta. Már legalább egy fejjel magasabb voltam nála, de bevallom, ahogy öregszem én is, úgy nő a tiszteletem iránta. Talpraesett, megfontolt, energikus és okos asszony. Eltűrte, sőt, támogatta a csodabogárságom, és örül annak, hogy ilyen lettem. Már kiskorom óta rettenetesen vonzott a természet minden apró-cseprő szépsége. Nemcsak tőle, hanem a nagypapámtól is, aki szintén velünk lakik, rengeteg hasznos dolgot tanultam meg. Rajongok a kertészkedésért, a virágokért és fákért, szívesen dolgozok bármit a hatalmas kertünkben. Szinte észrevétlenül szív be az agyam mindenféle szakmai információt a kertgondozással kapcsolatban, így nagyrészt az idei nyáron én tartottam karban a növényeinket. Emellett megtanultam barkácsolni, megjavítani minden fontosabb dolgot, ami bármikor jól jöhet.
Kissé szomorú vagyok amiatt, hogy ezeknek a készségeimnek nem nagyon veszem hasznát a varázsvilágban, de ilyenkor nyáron szívesen foglalatoskodom ilyenekkel. Viszont már augusztus utolsó napjait tapossuk, amit tulajdonképpen nem bánok annyira. Valahol már várom, hogy ismét átcsöppenjek egy teljesen más világba. Főleg a gyógynövénytanórák, ó, a kedvenceim… Nagyon érdekel a mágikus növények világa is, és az egyik legjobb vagyok belőle az évfolyamon. Ha valamit, akkor azt mindig lelohaszthatatlan lelkesedéssel tanulok, ha esik, ha fúj.
Ezen töprengtem, amíg átvágtam a ház előtti pázsitos részen, majd a teraszhoz vezető lépcsőn félútón megálltam.
-Azt hiszem, el kéne kezdeni a pakolást. Elvégre holnap reggel már úton leszel. - figyelmeztetett, jogosan. Egy gyengéje volt családunknak, méghozzá a mindent az utolsó pillanatra hagyást.
Felmentem a szobámba, ami tulajdonképpen nem is egy rendes szoba volt, hanem a ház felső szintjének egyik fele volt a számomra berendezve. Kissé régies, de kellemes érzetet adó fenyőlambériával volt burkolva az egész helyiség, a falakat pedig préselt virágok gyűjteménye és preparált bogarak tablói díszítették. Előszedtem a ruhásszekrényem aljából a nagybőröndöt, és tökéletesen semleges hangulatban dobáltam bele a talárokat. Fura, még sosem voltam ilyen közönyös az iskolakezdéssel szemben.
Fél óra múlva, mikor mindent útra készen összerámoltam, végre úrrá lett rajtam valamilyen érzelem. A táskát a sarokba rugdaltam, majd kimentem a szobából nyíló erkélyre, ami pont a terasz fölé esett. Kényelmes kis kuckót alakítottam ki ide az évek alatt: Egy hintaágy puha párnákkal, kaktuszok virágládákban, lampionfüzér a korlát fölött. Valamint felért idáig a lentről induló, gyönyörűen burjánzó futórózsa, ami jelentős részt eltakart mindebből a külső nézők számára. A Nap már lemenőben volt, a horizont közelében néhány lilásra színeződött felhő mögé burkolózva. Leültem a hintaágyra és hirtelen elöntöttek az emlékek. Tulajdonképpen nem voltunk semmi extra helyen, csak párszor lementünk a balatoni strandra, ami egy köpésre volt tőlünk, grilleztünk párszor az itteni pár ismerősünkkel, de nekem mégsem voltak ezek olyan fontosak. Csak az, hogy egyszerűen itt töltöttem a nyarat. Kívánni se tudtam volna jobbat. Játszhattam a kutyáimmal, barangolhattam az erdőben, rajzolhattam, tervezhettem mindenfélét. Ez nagyon-nagyon fog hiányozni az elkövetkezendő háromnegyed évben, akárcsak maga az otthonom. Miközben ezt végigpörgettem, ott egymagamban ülve, éreztem, hogy könnycseppek készülődnek a szemeimben.

Na jó, nehogy ilyen giccsesen fejezzem be a szünidőt, bőgve a naplementében, gondoltam, miközben elindultam befelé, bevágva magam után az erkélyajtót. Rájöttem, hogy mégsem akarom annyira ezt a másik világba csöppenést. Mivel, másokkal ellentétben, engem nem fog egy barát sem lelkesen várni és üdvözölni a Roxfort Express indulása előtti zsúfolt percekben.